Lora Swan naplója 16. és 17.fejezet

wíí újra itt vagyok és élek!bár... beteg vagyok de élek!drága kicsi olvasóim!DUPLA fejezetet kaptok!köszönöm a BÉTÁIMNAK a sok segítséget és köszönöm nektek a bíztatást!az msn címem még mindig a régi, aki dumálni akar velem, itt megteheti : gi.ngin.96@hotmail.com
puszi nektek!kommentárt kérek!

-Edward biztos hogy ezt akarod?
-Igen.Hányszor mondjam?
-Szerintem... nem jó ötlet... ki fogsz borulni és ha te kiborulsz akkor én kétszer annyira és megint beteg leszek meg ilyesmik és aztán megint magadat fogod vádolni amiben rohadtul nincsen igazad és én sírni fogok aztán nevetünk hogy hogyan lehetsz ennyire hülye és...
-Shhh...-egy csókkal befogta a számat.-Nem fogok kiborulni.Nem fogsz kiborulni.Ha pedig már úgy is Phoenixben járunk meglátogathatnánk Mattet nem igaz?Bemutatkozni stb.
-Jó...-gyengült el a hangom...-De biztos hogy...
-Lora!-emelte meg egy kicsit a hangját.-Nem fogok kiborulni egy Isabella Swan feliratú sírtáblától!
-Jó.Nem kell keresztbe lenyelni!-fordítok hátat neki és a kocsi felé sétálok...

***

Phoenixben esik az eső.Három napja.Ilyen is ritkán van.Főleg nyáron...Ki kell élveznünk... hiszen Cullenék még nem ismerik ezt a hülye kis emberkét... ennek is eljött az ideje.Igen-igen.Phoenixbe tartunk a családommal.A második családommal, ami lassan kinövi magát az első helyre.Edward nem mutatja hogy ideges lenne, vagy szenvedne... de én tudom.Fáj majd neki, hogy annyi év után bármi olyat lát, vagy érez amit ennyi idő óta soha.Mint például a szerelmet.A szeretetet.Azt az érzést hogy Hé.Most éppen élek.És élvezem.Nem csak tengek-lengek a semmiben mint egy köteleitől megfosztott marionett bábu, amit rosszul mozgatnak, rossz felé hanem tényleg a saját magam irányítása alatt vagyok.Nem tudom mit fog tenni, ha meglátja a nagyi sírját.Mesélte hogy az alkonyat volt a kedvenc napszakuk... ez esetben ki fog borulni.Nagyon.Az idézet... nem fog neki tetszeni.Megfogja a kezem.Tudja hogy hamarosan ott leszünk.Hozzábújok.
-Nem lesz semmi baj.-suttogja.
-De...
-Semmi de.Ne aggódj-csókol homlokon.-uralkodom magamon.Ne félj.
-Oké.

***
Isabella Marie Swan
A mi Bellánk
"Csak esik és esik.Mióta elmentél, nem kelt fel a nap."

A szeme megáll ahogyan ezt olvassa.A keze fagyosabb lesz.A teste megfeszül.Mintha csak valaki reflexből pofonvágták volna : se köpni se nyelni nem tud.Csak áll, és bámul.Annyira tudtam... nem kellett volna idejönnünk.Nem.Talán csak most értette meg mit is érzett iránta a nagyi.Hiszen tényleg csak most érthette meg a nagyi feltétlen odaadását, és határtalan szeretetét iránta... fáj neki az igazság... most már ő is tudja.Egyre erősebben szorítja a kezemet.Szinte már fáj.
-Edward... Kicsim...-végre felém fordul.Jelentőségteljesen a kezemre nézek.A szemem könnyben.
-Ne haragudj.-öleli át a vállam.
-Semmi baj.Addig nem baj amíg nem reccsen.-mosolyodom el halványan, de ő nem figyel rám.Újra a kis fekete sírkövet nézi, és a számára annyira fájó arany betűket.A hangja remeg ahogyan megszólal.
-Magamra tudnátok hagyni... egy kicsit?
-Persze.-válaszolok gyorsan és elhúzom a többieket, akik szintén lefagyva állnak.Elvonszolom őket a papi sírjához.Leülök rá.
-Szia papa...-leteszem a virágot rá.-Képzeld... tánctanár lettem.-egy szellő felborzolja a hajamat.Ő is mindig ezt csinálta mikor az életemről meséltem neki.Elmosolyodok és tovább beszélek a magányos kis sírhoz...

(Edward szemszöge)

Szinte több ezerszer is elolvastam már ezt az idézetet, de nem hittem volna hogy újra itt fogok találkozni vele.Újra itt... vele.Igaz tudom, hogy ő csak egy árnyéka volt az egykori Bellának de mégis... szinte még érezni vélem azt a fenséges szomjúságot hozó illatát, érzem ahogyan megérint, a csókját az ajkamon... és éget.Éget minden egyes emlék, ami hozzá fűződik, mert tudom hogy rosszat tettem azzal hogy elhagytam... neki sem volt jó és nekem sem.Nem volt jó?Kínszenvedés volt minden egyes másodperc,minden perc,minden óra,minden nap,minden hét,hónap,év,évtized... nélküle.Mintha a szívem szakították volna ki és taposták volna meg... és csak most tudtam igazán megérteni mit érzett akkor.A síron ő mosolyog.Egy kép róla... ez is egy emlék.Megsimogatom az ősz hajával körbekeretezett arcát.
-Annyira hiányzol... köszönöm hogy Lora itt lehet velem...-a kép kinyílik.Egy kis levél hull az ölembe.Serényen olvasni kezdek.

Edward!

Tudtam hogy megtalálod a levelem.Kérlek bocsáss meg, hogy még síron túl is kínozlak... hiszen tudod milyen vagyok.
Csak magammal törődöm... még most is.És anno akkor is...
Később rájöttem, hogy ez neked nem volt jó... hiszen ezerszer jobbat is találhattál volna nálam... és remélem hogy találtál is.
Hiszen mit tudhatok én az életről?Egy gyönge kis ember, feledhető múlttal... de talán mégsem.
Örökké veled leszek... ha nem is testben de lélekben még mindig a kezdet fogom...
Örökké szeretni foglak... oroszlánom.

A te buta és beteg bárányod.

Hát ezt érezhette.Ha tudtam volna sírni, mostanra valószínűleg zokogtam volna és kérleltem volna istent hogy forgassa vissza az idő kerekét.De az idő nem áll meg... sajnos nem... ha ezt megtehetném, nem hagynám el.Próbálnék neki nyugodt életet biztosítani... vérmenteset.Hagynám hogy boldog, legyen, és hogy mellettem öregedjen meg, aztán amilyen gyorsan csak lehet követném őt a másvilágra.De nem kaphatom vissza.És lám.Egyetlen buta másodperc végzetesen lesodorhatja az élet vonatát a sínekről.Ezt tettem én vele.Tönkre tettem az életét.És még azt hittem jót teszek?Mélységesen csalódtam magamban.Egy gyilkos vagyok, semmi több.Őt is én öltem meg.Az én hiányomba halt bele, amíg én éppen egy szarvasnak szívtam a vérét.Gyilkos... gyilkos... gyilkos... semmi több.

***

(Lora szemszöge)

Tudtam hogy mit érez.Szinte éreztem a dühöt, a megbánást, a szenvedést.Nem kellett ehhez Jaspernek lenni.És miattam van mindez.Nem kellett volna a temetőbe mennünk.De... vigasztaljon az hogy már vége van.Vége... hozzábújok.Mélyeket szippant a hajamból.Megpuszilom a nyakán lévő sebhelyet.
-Jobban vagy?-kérdezem.Csak bólint.-Ezt nemnek veszem.
Végre rám pillant.Eddig csak Alice-szel váltott fontos pillantásokat vagy bámult ki az ablakon.De most rám emelte gyönyörű arany szemét.
-Szeretlek.-mondja őszintén és megcsókol.Kapva kapok az ajka után.Ilyet tegnap óta nem kaptam.Megsínylődtem a hiányát.
-Lora... azt hiszem itt vagyunk.-mondja Jasper.Gyorsan kinézek az ablakon.Az ismerős kis ház előtt állunk.
-Igen.Itt vagyunk-mosolygok.
Szintén vigyorogva pattanok ki a kocsiból, veszem ki a táskám, és a ház felé sétálok.Edward és Alice már mellettem, Jasper a hátunk mögött.
-Kész vagy Jasper?-aggódom érte.
-Ne aggódj.Jól vagyok.
-Akkor jó.-becsöngetek.
-Áúú.Baszki... ÁÁÁ... megyek már... Bakker.Ilyen nincs!-hallatszódik bentről pár puffanás kíséretében.Biztos hasra esett.Az ajtó nyílik.
-Lora?
-Nem.Csak a szelleme.A szemed káprázik.Persze hogy én vagyok te lökött.-megölelem.Bizonytalanul visszaölel.
-Szia.-suttogom.
-Szia.-suttogja vissza, majd elenged.-És minek köszönhetem a látogatásodat... illetve a látogatásotokat?
-Udvariatlan vagyok.-mondom egy mosoly kíséretében.-Ő itt a barátom, Edward Cullen.Edward ő itt az unokatestvérem, Matthew Swan.
-Csak Matt-nyújt kezet Edwardnak.Edward megrázza.
-Csak semmi Eddie.-mosolyog majd nevetnek egy sort.Szimpi Mattnek.
-Ő itt Alice.A barátnőm.-mosolygok Mattre.
-Szia.-ugrik Alice a nyakába.Matt megölelgeti.
-Szia.
-Jajj tudnod kéne, Lora annyit mesélt rólad...
-Ez fordított esetben nem mondható el, de majd megismerjük egymást.-mosolyog.
-Ő itt Jasper.Alice barátja.
-Szia.-nyújt kezet Matt.Jasper kicsit hűvösen, de megrázza.Aztán elereszt egy mosolyt.
-Jasper Hale.
-Fáradj beljebb.
-Matt kicsim kik jöttek?-kérdezi bent egy nagyon ismerős hang, miközben mi Mattel egymás veséjét lökdössük.Egy szőke lány jön ki a konyhából, kezében egy kisbabával.
-Lora?-kérdezi bizonytalanul és felém sétál.
-Réka?-kérdezek vissza.
-Aham.-vigyorog.
Egymás nyakába vetjük magunkat és szinte összetörjük a kisbabát.
-Te... hogyhogy itt...éés mi van veled?És hogy megy a...
-Egyszerre csak egy kérdést.Amúgy is én kezdek.-nyújtom ki a nyelvem.-Szóval.Ki ez a csöppség?-mutatok a szőke kisfiúra aki érdeklődve figyeli a mutatóujjam, aztán elkapja és meg akarja rágni.
-Ő itt Danny... a ... gyerekünk...
-Hogy mi???

17.

-Neked gyereked van?Nektek gyereketek van?Miért nem voltál képes szólni hah?Talán annyira érdektelen vagyok hogy nem érdemlek egy telefont vagy egy e-mailt?És még azt sem kell tudnom hogy összejöttetek!Elvégre csak a legjobb barátnőm vagy igaz Réka?És te is csak az unokatesóm vagy Matt, az egyetlen élő rokonom!Mégis miért nem szóltatok?Hm?Magyarázatot!Most!
-Ömh...
-Csak semmi öhm!Magyarázatot várok hogy mért pont a legjobb barátnőm és az unokatestvérem vannak együtt!Mond!
-Tutyááá-Daniel közbeszól,és a kis kezeit úgy tartja hogy fel tudjam venni.Elnevetem magam rajta, mert nagyon cuki.Az ölembe emelem.
-Nem szereted ha veszekednek ugye?Akkor nem is folytatom.Majd csak ha csucsulni mész.Oké?
-Otééé-tapsikol boldogan.
-Mostanában ez a kedvenc szava.-áll fel Matt a kanapéról, mivel addig "üldöztem" őket.Nevetek egy kicsit az unokaöcsémen.
-Még mindig haragszom rád.
-Tudom... ne haragudj.
-Na jó... csak hogy lásd milyen nagy szívem van.
-Egoista-leplezi a kedvenc szavamat egy mű-köhögéssel.
-Bolond.

***

-Nikotin kell!-nyögöm Edwardnak, miután megnéztem Danny minden egyes fürdős videóját és meghallgattam Réka minden szavát.Minden második a tündéraranyalgyalbögyörőborgárkakishörcsögpofisédesszöszimöszikisfiam-volt.
-Kimegyek veled.-mondj halkan és kikísér a teraszra.Megkönnyebbülten sóhajtok fel, mikor a füst eléri a tüdőmet.
-Jól vagy?Jasper?
-Én jól vagyok-mosolyog rám.-Jasper... háát... neki egyre nehezebben megy a mosolygás.
-Azt meghiszem.Lassan mennünk kéne.
-Bizony.Holnap már a nap is sütni fog.
-Akkor... elszívom.Tíz perc.Aztán hirtelen rájövök hogy holnap dolgoznom kell, vagy megyünk valahova.Oks?
-Oké.-magához ölel-Mit szólsz Dannyhez?
-Tüneményes.Bárcsak... á semmi.
-Mondd.
-Nem fog tetszeni.
-Dehogyisnem.Mondjad.
-Tényleg nem fogsz neki örülni.
-De igen.Lora.Kérlek.-húz magához.
-Bárcsak... nekem is lehetne tőled egy kisfiam... -fülem farkam behúztam a válaszától.
Edward prüszkölni kezdett.
-Hogy mi?
-Tudtam hogy nem fog tetszeni... nem kellett volna...
-Lora én egy gyilkos vagyok, és nem tudlak teherbe ejteni... talán... jobb lenne ha keresnél... valaki mást aki...
-Nekem te kellesz akár lehet tőled gyerekem akár nem!Az örökbefogadás az talán smafu?Edward... nézz rám.Kérlek.
Mikor végre rám emelte a pillantását, akkor kiselőadásba fogtam.
-Akár hogy mondom hogy csak te kellesz nem hiszed el.Könyörögjek talán térden állba hogy ne hagyj el, mert néha rád jön egy hülye korszakod?Edward... lépj már át azon hogy elhagytad a nagyanyám!Ő is ezt tette!Sírt?Igen!Ordibált?Igen!Fáj neki?Nem is kicsit!De összeszedte magát.Három hónap volt!-mutatom az ujjamon a mesebeli számot.-Három!De neked mennyi ideje tart?Hatvan év?Nőj már fel végre és engedd el a gyermekies hülyeségeidet!-ordítottam és elindultam befelé.
-Lora...-kapta el a karom.
-Ne.Csak... csak... hagyj.És gondolkozz.
Bevágtattam az ajtón.

(Edward szemszöge)

Ezt kéne tennem?Azt amit mondott?Túllépni Bella elvesztésének a fájdalmán és tényleg kiélvezni azt az időt amit Lorával tölthetek?Évek, évtizedek óta ostorozom magam, de miért?Hiszen ő is tovább lépett.Három hónap után.Gyorsan elfelejtett.Talán neki nem is jelentett annyit mint nekem.Talán... csak áltatott azzal hogy szeret.De talán mégsem.A szíve nyíltan mutatta hogy értem dobog... és értem dobogott... talán bízott benne hogy valaha még újra láthat... butaság.Csak még több fájdalmat hoztam volna rá.Lorának igaza van.Tudtam hogy igaza van.Mindig is neki volt igaza.Pár szó kellett ahhoz hogy rájöjjek : Bella után csak áltattam magam.Feleslegesen éltem.Most is, és akkor is.El kellett volna vesznem 1918-ban úgy ahogy a sorsomban meg volt írva.De... az életem egy csőd.Egy sötétség.Egy sivár, kietlen alföld, ahol nem nyílnak ki az érzelmeim, mint a réten a virágok.Lora az én napom, ami életre kelti az érzelmeket... a nap amely rávilágított hogy Bellának jobb élete volt nélkülem... rávilágított hogy neki is jobb lesz nélkülem.Döntöttem.Elmegyek...

***
(Pár héttel később-Lora szemszöge)

A teste jéghideg.A szeme villámokat szór.Minden egyes pillantásával igazat ad a szavának.A légzésem gyorsul.A szívem, mintha el akarná törni a bordáimat.Lassan beszél, szinte fel sem fogom hogy mit mond.Csak az első három szó volt a domináns, amely lyukat égetett az agyamba.Kiégetett minden érzelmet, minden boldog és szerelmes szavát hozzám, amely mint egy pofon csattant a tudatomba kérdések millióit hagyva maga után és a három rövid kis szó, amely miatt a fájdalom mocsarában kell fürdenem hátralévő szánalmas kis életemben így hangzik :
-Soha nem szerettelek...
És ezzel lezárult egy korszak.Egy korszak... aminek talán meg sem kellett volna történnie.Ha én a hülye agyammal Phoenixben maradok és élem az életem, talán boldog lehettem volna...Mikor végre megtaláltam a hangom véget vetettem a csendnek ami körülöttünk honolt.A szavaim ordításként hatottak.
-Kérhetek valamit?
-Amit akarsz.-mondja lassan.A hangja utálattal van teletűzdelve és véres ösvényt vág a vérző szívemhez, amely most kihagy egy ütemet.
-Csak... ölelj és hallgass meg.
Lassan karjai bölcsőjébe zár, de így is fagyos.Mint ha egy jegesmedvét ölelnék.
-Mindvégig tudtam hogy ez lesz.Tudtam hogy csak egy játék voltam.Kihasználtál... de nem bánom.Jó lecke volt, hogy ne bízzak meg senkiben akiről azt hiszem ismerem.Szóval... köszönöm.És... kérlek... ne felejts el.És legyél ott a temetésemen.Csak... ennyi.
-Viszlát Lora...

***

Futok.Üldöznek.A nevemet kiáltják.Ő az... a fényből lép elő... éppen ezért tudom hogy csak álom, de mégis fáj hogy őt látom.A nevemet kiáltja... csak az ő karjaiban vagyok biztonságban... csak mellette vagyok biztonságban... csak mellette...

Zokogva ébredek, a homlokom csupa veríték.Már megint... Szegény Danny is felébredt a kiabálásomra, de nem sír ahogyan minden éjjel a szülei halála után.Most nem sír.Inkább érdeklődve figyel.
-Sajnálom Pöttöm-szorítom magamhoz.-Sajnálom.-erednek el újra a könnyeim.Egy ötlet fogalmazódik meg bennem... egy ötlet... egy... végzetes döntés... nincs más út.Nincs más választás.Ezt kell tennem.
Dannyt szépen visszaaltatom.Édes... nagyon hiányozni fog.Megengedem a vizet.Langyos.Előkészítem a neszeszerem.Ott mindig tartok egyet.Végszügség esetére.Hát ez a végszügség.Az utolsó döntésem.Az első jó döntésem.
Bemászok a kádba és kezembe veszem a kis ezüstszínű tárgyat ami megváltást hoz.Aztán a kis pengét a csuklómhoz emelem...