Lora Swan naplója 18.fejezet

Danny =)


... visszaemlékezés...

A vér szökőkútként kör elő a csuklómból, pedig épp hogy hozzáértem a pengével. Érzem a fájdalmat, de nem érdekel. Aztán még egyszer végighúzom a pengét a sebzett felületen... még egyszer... még egyszer... még egyszer... de ennyi elég. Így is - úgy is meghalok.Elvérzek.Danny jobb helyen lesz valaki másnál, mint ahol nálam valaha is lehetett volna.Remélem, ha elolvassa a levelem, akkor megérti miért tettem. A vérem a vízbe csöpög, érdekes mintákat hagyva maga után. Mintha csak málnaszörp lenne... Edward szerint az illata hasonlít hozzá, csak ezerszer jobb... és már megint nála tartok... hozzá tartok. Aztán jön egy megnyugvást hozó ájulás, és én boldogan rohanok a halál fagyos karjaiba...

Érzem a szellőt... mintha repülnék... érzem a fák illatát... de nem látom. Kinyitom a szemem és megijedek attól, amit látok. Egy szőke hajtincs lóg az arcomba, miközben valaki a nyakamba harap. Érzem, ahogyan a borotvaéles fogai átszakítják a nyakam vékony bőrét, érzem ahogyan szívni kezdi a nyaki ütőeremből a vért... érzem ahogyan szépen lassan távozik belőlem az élet... de fájdalmat nem érzek. Talán valami álom, hogy egy vámpír megharapott... a sok vérveszteség elvette a józan eszem, és csak képeket hagyott maga után... aztán a vámpír felemeli a fejét, és én elképedve nézek a gyönyörű aranyszín szemébe, amelyben felfedezni vélem, néhány vörös barázdát... mintha az íriszéből lángok csapnának ki... aztán kimondom azt a nevet, bár reméltem hogy ebben az életben soha többé nem hagyja el a számat...
-Carlisle? -kérdezem kissé kábán, aztán elájulok...

... újra a jelenben...

-Hol vagyok? -ugrok fel a halálos ágyamról. Carlisle nyugatólag megölel.
-A házunkban... nem emlékszel?
-Megharaptál... de... én...
-Mit éreztél Lora?
-Semmit. Mintha aludtam volna... csak néha éreztem hogy melegebb van a normálisnál. Azt mondtátok borzasztóan fájdalmas. Ennyire puhányok vagytok? -nevettem angyali hangon.Hirtelen a számra csaptam. Eltűnt a jól megszokott rekedtes hangom és átvette a helyét valami... földöntúlian gyönyörű.- Meddig... meddig nem voltam ébren?
-Másfél napig. Valami hihetetlen...
Egy gondolat suhant át a villámsebes immár vámpír agyamon...
-Nem lehet hogy... mikor Edward kiszívta a mérget nagyiból, hagyott benne egy kicsit, de csak annyira kicsit hogy a nagyi nem változott át, de ez a kis méreg benne lappangott hosszú ideig és... öröklődött és... most csapódott ki?
-Ez egy érdekes elmélet... és nagyon valószínű.
-Itt a pont-mutatok a mellkasomra, amit most csak egy kék ing takar.
-Carlisle hol találtál rám?
-A házadban... a saját véredben fürödtél... Lora mért akartál öngyilkos lenni?
-Nem bírtam tovább a... hiányát.Egyszerűen emésztett a fájdalom, főleg hogy Matt és Réka meghalt...-fura érzés... a torkom nem tud elszorulni, de próbálkozik- Hol van Danny?-kiáltom.
-Esmével... nem lenne szerencsés ha most odamennél...
-De igen.
Vámpírgyorsasággal átfutok a házon, ki a kertbe. Esme hintáztatja az unokaöcsémet, és dúdolgat neki. Szegény Esme... neki nem lehet gyereke... inkább hagyom, hadd élje ki az anyai ösztöneit Dannyn.
-Nem kell elmenned, Lora. -fordul hátra jóságos mosollyal Esme.- Szebb vagy, mint amilyennek képzeltelek.
-Öhm... köszi... én most inkább... felöltözöm.Utána jövök csak... mégse ingben babázzak. -mosolygok, és felsietek a szobába, ahol az utolsó emberi perceimet töltöttem.
-Alice adott pár ruhát...-mondja Carlisle és a gardróbra mutat - most elment vásárolni neked. Majd meghálálod.
Megöleltem.
-Köszönöm hogy nem hagytál meghalni.
-Ez csak természetes... de Lora... ma még lesz egy műtétem és ahhoz szükségem van a kezemre- mondta mivel a kezét szorongattam. Túl erős.
-Ne haragudj, még nem szoktam hozzá.

***

Esmével a nappaliban nevetgélünk. Danny nemrég aludt el, azért mi felelevenítettük az emlékeket. Nem akarom hogy eltűnjenek. Még nem.
-És emlékszel amikor részegen Buksinak neveztem Rose-t, és utána meg akart ölni, én meg azt kiabáltam hogy távozz sátán?
Esméből újra egy nevetőroham tört elő és én is csatlakoztam. Egészen addig nevettünk amíg Danny hangos sírásba nem kezdett.
-Éhes.-mondjuk egyszerre.Kuncogunk egyet. Esme gyorsan vizet melegít, és pedig előkeresem a tápszeres dobozt. Olyan mintha mindig is egy csapatban lettünk volna... talán most kerültem hozzá igazán közel, és most tudtam csak megérteni őt. A cumisüvegbe töltöm az enyhén meleg tápszert. Esme vágyakozva néz rám. Mosolyra húzódik a szám.
-Csináld csak.
Nem kell neki több, máris Danny mellett terem, a karjaiba kapja, és a szájához emeli a cumisüveget. Danny egy pici sóhajt hallat, aztán átveszi a cumisüveget. Pici szája édesen cuppog. Esme kezét babrálja. Egy szokás... még amikor ember voltam akkor is ezt csinálta. Az ajtó nyílik, és Rose a nyakamba szökken.
-Végre itt vagy.-mondja, a hangja tele van szeretettel... ezt is megértünk. Rosalie elfogad engem.Hiszen már nincs mire irigynek lenni.
-Itt bizony.-sóhajtok és szorosabban ölelem, és vigyázok, hogy ne törjem össze.
-Ne stoppold! Én is akarok!-Alice vidám kis hangja furakodik be a meghitt pillanatba.
-Gyere Tökmag-nyújtom ölelésre a karom. Alice befurakodik közé.
-Hidd el, én nem akartam elmenni, de Carlisle igazat adott Edwardnak úgyhogy muszáj volt, kérlek ne haragudj rám... - az energiabomba ha egyszer igazán belelendül a beszédbe nem lehet leállítani.
-Alice nyugi, nyugi. Nem haragszom.Tényleg.
-Biztos?-kérdezi
-Igen.-válaszol helyettem Jasper.Boldog mosollyal szökkenek a karjai közé.
-Jó érzés, hogy végre nem akarlak megölni.
-Jó érzés, hogy végre nem fogsz kerülni.
-Na hol az én kedvenc Hugicám?
-Emmett!-rohanok oda hozzá.Mikor megölelem megpörget.
-Jajj Picur most már nem dogsz belehalni ezért-erősen megszorított.Szinte meg sem éreztem.
-Ha te így, én is így -bevetettem az extra erőmet. Emmett felnyögött.
-Holnap szkander?
-Ahogyan akarod Bátyus-vigyorodok el.
-Szia Lora.-hallom azt a földöntúlian gyönyörű hangot.. nem akarok emlékezni.
-Hello Edward. Rose? -nézek újdonsült nővérem felé egy pillanatra.-Megfürdetjük Dannyt?
-Ezer örömmel.

***

-Mondd szépen hogy hab. Hab.
-Aab.-gügyög Danny, édesen. Nevetünk egy kicsit.
-Jól bevásároltunk neked -jegyzi meg, miközben Dannyt pelenkázom.- Annyi ruhát vettünk...
-Elhiszem. Körülbelül a felét nem fogom hordani... de ha Alicenek sokat jelent akkor felveszem azokat is.-fintorgok.
-És mi lesz Edwardal?Kibékültök?
-Nem hiszem.Nem fogom elfelejteni amit velem tett.Hiszen... miatta vagyok most vámpír.
-Semmi esély rá?
-Maximum 0,0001% / nulla egész egy ezrelék /
-Az nem valami sok... mondhattál volna nullát is.
-De nem mondtam. Tudod... azt hiszem, hogy még mindig érzek iránta valamit, de nem tudom kifejteni, mi az.Talán szeretem de... elnyomja az a mérhetetlen harag és gyűlölet amit okozott, és az emlékek is rátesznek egy lapáttal.
-Értem. Sajnálom hogy ez lett.
-Nálam nem jobban.- mondom és az ölembe veszem Dannyt.

***

Dannyvel az ölemben ülök kint a teraszon. Imádom nézni a csillagokat... főleg így, hogy az átlagnál sokkal, de sokkal jobb a látásom. Varázslatos...
Danny békésen hortyog a karjaimban... tisztára mintha Darren-t fognám. Ő is ilyen volt, csak barna hajjal.
-Beszélnünk kéne.-hallom a hangját a hátam mögül.
-Nincs miről.-mondom és éppen állnék fel, mikor elém térdel.
-De van miről beszélnünk.-nyom vissza a székbe.
-Akkor beszélj.Nekem nincs mondanivalóm.
-Nézd... hülye ötlet volt azt megcsinálni mint Bellánál.
-Mit nem mondasz...
-Nézd, elhiszem hogy haragszol de...
-Haragszom? Jó vicc. A haragnál én sokkal de sokkal többet érzek.-Felállok és óvatosan lerakom Dannyt a székbe.
-Hogy mit érzek? Összetett. Először is haragszom rád. Haragszom, mert hazudtál. Másodszor, utállak, mert tönkre tetted az életem. Hagytál reménykedni. óóó, hadd szeressen ez a hülye, vele is úgy elbánok mint Bellával, aztán sajnáltatom magam. Aztán pedig elmegyek szépen a Volturihoz, mert az életem egy csőd, csak azt nem veszem észre hogy ha nem döntök úgy hogy elhagyom Lorát vagy Bellát most boldog lehetnék! -halkan kezdtem el, de a végét már ordítottam. Kivetkőztem önmagamból.
-Carlisle.-szól Edward, miközben nem veszi le a szemét rólam.-Carlisle gyere ide, ezt látnod kell.
-Mit?-kérdezem és magamra nézek.Csakhogy ez nem én vagyok.
-Mi az Edward?-Carlisle ide oda kapja a fejét közöttünk.- Edward?
-Igen?-szólunk egyszerre. Ugyanis felvettem Edward alakját.
-Lora változz vissza.
-De nem tudok.
-Edward, hogy csinálta?
-Nem tudom!Egyszerűen csak kiosztott, és közben szépen lassan átváltozott. Vagyis inkább átalakult. Miközben a nevemben próbált beszélni aközben szépen lasan átalakultak a vonásai és mire észbe kaptam egy második én állt előttem.
-Ideges volt?
-Valószínű hogy most is az.
-Jasper.Nyugtasd le Lorát.-szól Edward.
-Mért, mi történt?-mikor rám vándorol a pillantása kikerekednek a szemei.
-Nem tudok mit... - nyugalomhullám - csinálni.
Lenéztem a kezeimre, és megnyugodva tapasztaltam, hogy újra a kékre festett, smiley mintás körmeim üdvözölnek.
-Ez valami elképesztő volt-mondja Carlisle - Ilyen képességgel még nem is találkoztam.
-Mondtam : nem vagyok normális.
Felkapom Dannyt, és felsietek vele a szobámba.Ő ebből még fel sem fog semmit... mennyivel könnyebb neki.
Dúdolni kezdek. Nem tudom honnan, de ismerős a dallam. Hát persze... La Pared./Shakira - La Pared Versión Acústica/ Danny jólesően mormog egy kicsit, majd még mélyebbre fészkeli magát a karomban, na meg a takaróban. A cumija kiesik a szájából. Felriad, és én gyorsan a szájába dugom. Elégedetten hunyja le nagy kék szemeit. Leteszem az ágyra és mellé fekszem.Kopognak.
-Gyere -bár tudom hogy Edward az, beengedem. Mondja el, amit akar, és hagyjon békén.
-Szia. Akkor beszélhetünk?
-Beszélj. Miről? -fordulok felé. Leül az ágyamra.
-Rólunk. -lehunyom a szemem, és feketeséget képzelek magam elé. Nagyon hatásos, olyan mintha aludnék.
-Nincs olyan hogy rólunk. Nincs olyan hogy mi.Edward van és Lora. Két külön világ. Mindent elrontottál mikor otthagytál. Kérlek értsd meg.
-Tudom Lora... mért akartál öngyilkos lenni?
-Féltem...-suttogom.
-De mitől?
-A magánytól... féltem attól hogy Danny utálni fog, ha felnő... féltem attól hogy egy macskamániás vénlány leszek... és ez tűnt a legjobb megoldásnak. Gyors. Fájdalommentes. Érzelemmentes. És az a tudat, hogy elérem a célom...
-Mért érzelemmentes?
-Senkinek nem hiányoztam volna, ha Carlisle hagy meghalni.
-Ez nem igaz...
-Edward ne játszd meg magad! Le se tojtál volna.És most kérlek haggy aludni.
-Nem tudsz aludni.
-Nem.De ha feketeséget képzelek magam elé, és elzárom az érzékeimet, olyan mintha aludnék.Próbáld ki.
Edward befekszik mellén, Dannyt arrébb húzom.
-Sosem próbáltam, de eléggé nyugtató.
-Ugye?
És többet nem beszélgettünk. Csak "aludtunk". Dagonyáztunk a feketeségben, és vártuk hogy reggel legyen...