Lora Swan naplója 19/2.fejezet

sziasztok kis drágáim :) immáron huszonnégyen olvastok engem rendszeresen, és ezért kib.szottul hálás vagyok! itt az új rész, de ez még nem a 19. rész vége! ismétlem : itt még nincs vége. folytatódni fog, nem várt fordulatokkal. azt nem tudom, hogy mikor kerül fel a kövi, tudom hogy sokat késtem ezzel is, valszeg' azzal is fogok, DE vannak ötleteim. a komment limit ezúttal legyen hét, mivel többen lettünk, még mindig az enyémek nélkül. na, de nem is papolok tovább, jó olvasgatást! cuppedli.

- Köszi, Alice! – bontom ki a harmadik ajándékomat tőle. Ezúttal egy DVD landol a kezemben, Emmett válogatott béna viccei címmel. –Köszi… ezt majd akkor nézem meg ha szexuális kapcsolatot létesítek az unalommal. De azért köszi. Tudod mit? Visszaváltozom az emberi Lorává, és megpróbálok elaludni rajta. Köszi – puszilom meg az arcát. Emmett-re nézek, aki egy fájdalmas fintort vág.

- Na jó, Em bácsi nem enged, szóval leülünk és megnézzük. – sóhajtok fel.

- Ha nem akarod, akkor nem kell – lombozódik le.

- De akarom, szóval kuss, és spuri a nappaliba.

***

A repülőn ülünk, és nekem már most hiányzik a sziget. A hőség Phoenixre emlékeztet. Hiányzik az otthonom. Végül is ott nőttem fel. Majd valamikor ellátogatok oda. Mostmár szigorúan csak este.

- Alice… - suttogom hátrafelé az ülések között. Alice komótosan mellém sétál.

- Gondolom, azt akarod kérdezni, hogy körülbelül mikor érnek ide a Denaliak.

- Pontosan.

- Egy pillanat. – lecsüccsen mellém, és behunyt szemmel hátradönti a fejét. Egy öt perce így ül, mikor kipattannak a szemei, és holtravált arccal néz rám.

- Szóval…

- Ez rosszul kezdődik.

- Otthon fognak várni.

- Oh hogy az a…

- Én is így gondolom. Szerintem kezdjetek kicsit összemelegedni Edwarddal…

- Ne is mondd. Erre még fel kellett volna készülni lélekben, szóval el is kezdem.

Alice komótosan elvonult, és én magamba zuhantam. Hogy lehettem ennyire balfék, hogy elvállaltam, hogy eljátszom Edward barátnőjét? Érthetetlen vagyok, magam számára is. Nyugalom. Nyugalom. Hogy én milyen hülye vagyok, mekkora egy hülye vagyok…

- Leülhetek? – kérdezi egy hang mellőlem. Rohadtul nincs rá szükségem, főleg most, de azért igennel válaszolok. – Baj van? – kérdezi Edward.

- Áh, nem, nincsen. Azon kívül, hogy alig három órám maradt felkészülni arra, hogy úgy tegyek, mint aki halálosan szeret téged, csókoljalak, öleljelek, és hasonló dolgok, azon kívül már csak annyi, hogy ne köpjelek szembe, amikor felém hajolsz egy csókért, mert legszívesebben azt tenném. Amúgy minden klappol, köszönöm kérdésed.

- Hát ennyire megutáltál?

- Ez eddig nem volt világos számodra?

- Azt hittem valamikor megbékélsz, és akkor mi újra…

- Ki ne ejtsd. Ez az alkalom kivételes, nem lesz több ilyen, hogy megmentem a segged attól a libától! Nagyon jól vésd az emlékezetedbe, mert miután elmentek, az lesz a minimum, hogy azt csinálod amit mondok. Megértetted?

- Ne kapd fel a vizet, nyugi Lora!

- Épp ez az! Nem tudok megnyugodni! Egyszerűen képtelenség. – egy gyenge nyugalom hullám jött a hátam mögül. – Köszi Jazz, de magamtól akarok megnyugodni, semmi külső behatás nélkül – intéztem utóbbi szavaimat újdonsült bátyuskám felé.

- Bocsi, de érzem, hogy nem tudsz, és nem is akarsz megnyugodni. Kérlek, hadd segítsek. – érzem a második, immár egy kicsit erősebb hullámot, és átadom magam a zsibbadt érzésnek, hátradöntöm a fejem, az ülésem támlájára, és behunyom a szemem. Edward a térdemre teszi a kezét.

- Te most mégis mit csinálsz? – a kérdésem morgásnak hat, pedig próbálok nyugodt hangsúlyt megütni vele.

- Nem emlékszel? Emberként ez megnyugtatott… – felhorkantam –… egy kicsit.

- Hát jó, újra hozzá kell szoknom, úgyhogy rajta.

Nem is volt rest ezt tenni, a keze egyre feljebb haladt, és én elfojtottam egy nyögést. Akármennyire utálom, ért a vágykorbácsoláshoz. A combomról lefejtette a kezét, és áttért a nyakam puszilgatására. Hiába : a vámpírmemória tökéletes, nem felejtette el, hogy hol vannak az erogén zónáim. Aztán egy pontnál megállt, és komótosan visszaült a helyére. Hátrafordultam Alice-hez.

- Most mi van?

- Jasper megkérte, hogy haggya abba, mertérzékelt tőled olyasvalamiket, ami itt nem szerencsés. Mondhatnám, hogy kissé kényelmetlen lett a…

- Oké-oké értem már. De azért nem kellett volna elülnie. Hiszen hozzá kell szoknom. Áh, mindegy is. Majd… ha leszálttunk megtaláljuk a közös hangsúlyt.

És lassan-lassan újra a drágalátos gondolataim között találom magam. Tetszett az, amit művelt. Talán mégis csak szeretem őt? Valahol nagyon mélyen… elképzelhető. Lehet, hogy tényleg így van, csak ezt az érzést háttérbe helyezem, és előtte a listán a gyűlölet áll? Ennyire domináns egy érzés, hogy elnyom mindent, ami fontos lehet, hogyha ítélkezni akarok az érzéseim felől? Ennyire sokat számít nekem? Lora, miket beszélsz? Elhagyott, becsapott, átvert, hazudott, ráadásul a szemedbe! Hagyd ezt a „szeretem Edwardot, akármi is történt köztünk a múltban, és akármennyire hidegen hagy” elméletet. Egyszerűen csak ne gondolj rá, hogy az elkövetkezendő hétben, egyáltalán szóba is fogsz vele állni. Méghogy szóba állok! Ölelnem kell, csókolnom, úgy tenni, mint aki megveszik egy érintéséért. Nehéz egy feladat, de megoldom. Hiszen játszottam színházban… nem hiába mondják, hogy színház az egész világ. Estetemben, ( esetünkben, ) az egész túlvilág. Már ha számunkra létezik olyan. Edward szerint… jajj, már megint nála vagyok! Mármint az őrá gondolok, satöbbi. Akármire gondolok, nála kötök ki, az ő gondolatainál, az ő észrevételeit veszem figyelembe, és nélküle… nem tudok dönteni. Igen-igen, fuurcsa hogy utálom, de mégis szükségem van a véleményére. Ajj, haggyuk a témát. De vicces! Magammal beszélgetek. Szükségem lenne, egy muszájkabátra*, és pár csinos ápoló fiúra.

- „Kedves utasaink! Megkezdjük a leszállást, kérjük kapcsolják be a biztonsági öveiket! Köszönjük!” – a gyomrom hógolyó méretűre zsugorodott. Edward újra mellettem foglal helyet. Érdeklődve figyelem.

- Na, mi az? Eddig bírtad nélkülem?

- Igen, nagyon hiányoztál. De legjobban ez hiányzott. – a keze a hajamba túr, miközben ezt suttogja. – Készen állsz?

- Jobb most mint soha. – és alighogy befejezem a mondatot, az ajka már követelőzően tapad az enyémre. Háát… jobb mint amire emlékeztem a szigetről. Edward lassan elhúzódik, és én még mindig csukott szemmel ülök. Aztán mikor újra érzékelem a külvilágot, Edward mosolygós pofijával találom magam szembe.

- Na, mi az? Ilyen profi vagyok?

- Áh, - legyintek egyet – nem is fényezem az egód, így is eléggé ragyog.

- Hm. Ez gonosz volt.

- Nem annyira, mint te.

- Szóval gonosz vagyok. Na még milyen gonosz leszek… - mondja, és újra a nyakamat csókolgatja. Egyre gyorsabban veszem a levegőt.

- Edward… ezt nem itt… kéne…

- Bizony nem itt, fiatalember! – szól bele az élvezetembe a sor túloldalán ülő nyanya. – Ha kangörcsös, akkor oldja meg otthon!

Hátulról egy öblös nevetést hallunk, mire Emmett bátyó szépen feláll, és a nénike mellé sétál.

- Bizony bizony fiatalok, ezt otthon kéne megoldani – nevet, mint egy eszement.

- Óh, fiatalúr! Maga is így gondolja? – a néni szemlátomást le volt nyűgözve Em-től hogy mellé állt, és nem mellénk. Ezért még számolunk.

- Bizony. – vigyorog, aztán szépen visszasétál a helyére.

***

- Emmett, Emmett, Emmett… ha ezt Rose megtudja… - vihogunk még mindig a nyanyus kitörésén.

- Ha egy szót is mertek szólni Rose-nak erről, én esküszöm, hogy… hogy…

- Megkéred Marge-nagyit hogy süssön neked egy kis pitét, és becsalogatod a konyha rejtelmeibe? – rámjön egy újabb vihogóroham.

- Nagyon vicces Lora, kösz szépen hogy ennyire együtt érzel.

- Na mi az? A nagy erős vámpír nem bír el egy hetven éves nénivel?

- Azt mondta, hogy ehetek nála pitét! A testéről! Most komolyan Edward, ha téged megkérne, akkor te erre mit szólnál?

- Allergiás vagyok a szexre. De mondjuk szépen megmondtad neki, hogy „egy nutellával bekent szöszi vár otthon”. Ennyi nem volt elég? Azt hiszed, hogy zaklatni fog? Azt hiszem, hogy emberként Carlisle, már kezdődő skizofréniával és üldözési mániával változtatott át, nos ez hiba volt…

- Köszi, most pont erre volt szükségem. – duzzog tovább tarbatett kézzel, és mi újra nevetni kezdünk.

- Héhéhé shh! – szólok rájuk. – Felveritek Dannyt.

- Igaz igaz. – mind a kettem próbálnak uralkodni az arcvonásaikon, de amint a karbatett izomkötegével találkozik a pillantásuk, nem bírják tovább, és újra elröhögik magukat. Ezúttal nem csatlakozom.

- Haggyátok már. Sokkal rosszab is lehetett volna, vagy nincs igazam?

- Például mivel? – kérdezi a nagyranőtt óvodás.

- Ha a nagyi lerángatja magáról az otthonkát, és piros-fekete domina cuccban rádmászik a vécében. Na ahhoz mit szóltál volna?

- Fogós kérdés. – bólint.

- Szerintem női hangon sikoltozva ugrottál volna Lora ölébe, hogy ments meg.

- Igen Jazz drágám, ez annyira valószínű, hogy… el tudom képzelni. Ahogyan Emmett, bokáig lerángatott gatyában menekül, fellök pár utaskísérőt, és a nyakamba ugrik. Ez tetszett volna.

- Jó, szórakozzatok csak az én rovásomra. Dehogy ezért mit fogtok kapni…

- Mondjuk pár pitét? – nevetünk újra.

***

- Edward! Drágám! – a mi drága Tanyank úgy látszik nem bírta fékezni a vágyait, és rátapadt Edward ajkaira. Lefagytam: hitelesen kell játszanom a barátnőt. Edward is próbál szabadulni ettől a némbertől, de nem megy neki: talán a nevetés leszívta az energiáját.

- Már elnézést, de mit csinálsz? – kérdezem, miközben ledobom a bőröndöt.

- Jaj, ne haragudj, úgy elragadtak az érzéseim… - Jasper, én, kinyírlak!

- Nos akkor… mindegy. Gyere Edward kicsim – hangsúlyozom ki az utolsó szót, és kézrefogom Edwardot. Bevezetem a házba. Esme egyből a nyakunkba ugrik. Na meg persze Dannyt puszilgatja össze. Szépen felpakoljuk a bőröndöket, és én Edward nyaka köré fonom a karom.

- Most?

- Most.

Szegény Tanya éppen jött fel a lépcsőn, így tanúja lehetett a mi kis szenvedélytelennek éppen nem nevezhető nyálcserénknek. Mire a manduláink kedvükre megismerkedtek, Edward keze a fenekemen volt. Szegény Tanya, csak lefagyva állt, aztán mikor Edward a nyakamba temette az arcát, elégedetten rávigyorogtam a „kedvenc barátnőmre”. Az orrát fent hordva sétált tovább fel a lépcsőn, és el, egészen a mellettünk lévő vendégszobába. Edward nehézkesen felemelte a fejét, én pedig rákacsintottam. Futni kezdtem lefelé, mire elkapott, és a földszinten a derekamnál fogva megpörgetett. Szerintem, ahogyan visítottam, azt ehy horrorfilm szereplő simán megirigyelhette volna. Esme bosszús arccal jön ki a szobájukból. Legtöbbször ott fekteti le Dannyt. Hoppá.

- Ne haragudj. Felébresztettük?

- Kis híján. De örülök, hogy ennyire jól érzitek magatokat itthon. – tudja, hogy Tanya hallgatózik, ezért mondta az itthont. De én tudtam, hogy mit takar. Együtt. Esme örök optimista: hiszi, hogy egyszer megbocsátok Edwardnak, azért amit tett. Na, arra várhat.

- Elazarék mikor jönnek? – kérdezi az egyetlen „szerelmem” vagyis… egyetlen Edwardom.

- Majd csak holnap. De most megyek vissza. Jó mulatozást.

- Köszi. - suttogunk egyszerre, aztán újra egymásba feledkezünk egészen addig amíg….

* muszálykabát : a drága vivikém, a bétuskám kedvenc szava :) kényszerzubbont jelent, aki eddig nem jött volna rá. ennyivel is bővült a " letti féle idióta szavak " listátok.

nah cupp nektek, és kommentárt kérek! 7 db, és előrébb hozom a friss időpontját!