Lora Swan naplója 19/3. fejezet

sziasztok :) tudom, késtem vele, és megígértem hogy minnél előbb felrakom... hát ezt volt a minnél előbb :D pénteken volt egy pár dolog, ami egyrészt elszúrta a kedvem, másrészt nagyon nem terveztem őket, de összeszedtem magam, és itt vagyok :D nem is rizsázok feleslegesen, a kommentár limit ugyanígy hét darab :D itt szeretném megköszönni a több mint 8000. látogatót, és a 36 rendszeres olvasómat :D köszönöm nektek :)

Az ajtó fülsiketítő dörrenéssel kicsapódott, és egy sötét hajú férfi lépett be rajta.

- Megzavartam valamit fiatalok?

- Ne… - szóltam volna közbe, de ekkor…

- Igen! – dörmögte bosszúsan egy macis hang. Kétségtelenül Emmett. Szépen a hang iránya felé fordulok. Emmett kezében ott figyel a „családi” videokamera. Ezért még kap! – Elazar, nem elég, hogy kispórolták a kábeltévéből a pornócsatornákat, erre még őket sem élvezhetem? – mutat felénk, és mi még mindig meglepődve – és félmeztelenül - állunk, egymás karjaiban.

- Ilyen az élet, drága Emmett. – lép Elazar mellé egy szőke hajú nő. Valószínűleg ő Carmen. Sokat meséltek már róla.

- És csak még ilyenebb lesz. – lép elő (gondolom) Kate, és Irina. Pontosan ilyennek képzeltem őket.

- Te biztos Lora vagy. – nyújt kezet Carmen. Illedelmesen megrázom.

- Igen. És Emmett gyilkosa is. – kezdem kergetni fel, s alá a házban.

- Lora ne ne ne ne ne.

- Lora de! – kiáltom, és beüldözöm a szobájukba. Rose az ágyon hasal, és egy katalógust búj.

- Szabad? – kérdezem.

- Csak nyugodtam. – rázza meg a fejét mosolyogva, és belemélyül az előtte lévő papírosba.

- Na de kicsim! – húzza ki magát Em, és ez pont kapóra jön. Kilököm az ablakon, és utána ugrom.

- Fuss, az életedért!

***

Csak ültem a nappaliban, de nem is figyeltem miről folyik a beszéd. A szám sarkában még mindig ott figyelt egy halvány kis mosoly, amit nem tudtam letörölni. Talán nem is akartam. Elégedett voltam magammal. Emmett jól megkapta. Éppen újra elkezdeném lejátszani gondolatban az elmúlt óra eseményeit, mikor valaki a nevemen szólít.

- Lora…

Gyorsan felkapom a fejem. Mintha nem is én lennék. Csak távolról érzékelem Esme jóságos anyai hangját, ahogyan csevegni hív.

- Mindjárt megyek – mosolygok rá, aztán Edward, és a konyha felé veszem az irányt. Túl sokáig volt kettesben Tanyaval, akinek hirtelen sürgős megbeszélnivalója akadt vele, amint visszaértem a városból. Az Edward háta mögötti konyhaajtóban álltam, Tanya látómezejének középpontjában. Éppen időben érkeztem ahhoz, hogy ez a mondat még halkan megüsse a fülemet (természetesen Tanya szájából):

- Ha nem vált be a csitri, tudod a számom…

Ez éppen elegendő ok számomra, hogy Edward háta mögé álljak, hangos nyikorgással magam felé fordítsam a székkel együtt, majd az ölébe ültjek, és szenvedélyesen megcsókoljam.

- Szia, Édes… - suttog a fülembe, elvonva a tekintetem Tanyaról, akivel egész csók közben szemeztem. Azt hiszem, a „ki tud nagyobbat ütni szemmel” versenyt én nyertem.

- Baj van, drága Tanya? – kérdezem jólnevelten mosolyogva.

- Éppen egy kellemes beszélgetés közepén tartottunk.

- Kellemes? Hm… Az Edward arcán ülő fintor nem erről árulkodott.

- Bajod van, csitri? – áll fel, és rúgja hátra a székét.

- Lássuk csak… igen! – vágok töprengő képet, majd úgy derül fel az arcom, mintha a rák ellenszerét találtam volna hirtelen fel.

- Akkor ezt intézzük el kint - vicsorgott rám.

- Ezer örömmel. – indultam el higgadtan a nappali felé, és onnan ki az erdőbe.

Mikozben lassan átsétáltam a nappalin, az érzékeim kiélesedtek. Csak Tanya mozgását figyeltem, és nem törődtem mással. Nem érzékeltem, ahogyan Edward elkapja a karom, és szerelmes hangon azt suttogja, hogy „kicsim, ne”… aztán kitéptem magam a karjaiból… nem törődtem Emmett „csibebox! Jegyek csak nálam kaphatók!” Kiáltásaival, és csak tompán érzékeltem, ahogyan Rose fejbevágja. Minden lelassult. Senki sem sietett sehová. Csak én voltam, és Tanya. Szemtől szemben. Még hallottam, ahogyan Esme próbál közénk avatkozni, de Carlisle megakadályozta ebben… „hagyd, majd ők megoldják…” hagyta el a négy varázsszó a száját, aztán nekiestem a riválisomnak…

***

Elégedett voltam magammal. Tanya idősebb, tapasztaltabb, én mégis legyőztem. Azt hiszem, többet nem fog Edwarddal kekeckedni. Jobban is teszi. A mostanit egy életre megemlegeti majd. De nem baj, legalább élveztem. Kissé ugyan fájt, de legalább megszégyenült a kedvenc családtagunk. Jasper és Emmett között ültem a kanapén, és valami vámpíros filmet néztünk. Amekkora röhögéseket levágtunk, abba még a ház alappillére is beleremegett. Edward, Alice és Rose vadászni voltak, Tanya, Irina, Esme, Kate, és Carmen éppen Dannyről beszélgettek (Tanya, nem mert a szemem elé kerülni) Carlisle pedig Elazarral együtt a Hepatitisről beszélgettek. Mi viszont csak nevettünk. Egészen addig, amíg Alice holtravált arccal be nem masírozott a nappaliba, és ezt mondta:

- Jön a Volturi!