bocsánatkérés-féle...

nem is tudom hogy mivel kéne kezdenem... hónapok óta nem jártam itt, és féltem visszajönni... nagyon sokat gondoltam rátok 1-2 dolgozat közben, hogy vajon feljárkáltok-e az oldalra reménytelenül, hogy nincs új rész, vagy (elnézést, de ) le sem szarjátok, hogy mi van most...
hát úgy láttam az utóbbi nyert...
nem tudom, hogy megéri-e visszajönni... szerintetek igen?
osszatok ki nyugodtan, hogy felelőtlen vagyok, és hogy elhanyagoltalak titeket... megérdemlem...
jövő kedden szóbelizni fogok angolból... nagyon félek...
írjatok komit, vagy valamit hogy mit tegyek...
x.o.x.o. Letti

Mennyit ér egy élet?
Néha nem sokat.
Néha semmit.
De amikor majd' belepusztulsz a fájdalomba, akkor kezdesz el ezeken gondolkodni.
Csak egy hörcsög volt. Egy hörcsög, mégis annyira meg tudtam szeretni...
Mindig megharapott, és akkor megdorgáltam érte, de most azt kívánom, hogy bárcsak véresre harapdálná az ujjam... bármit, csak élne még...
A párja azóta nem csinál semmit, csak néz maga elé, talán már ő is felfogta, hogy nincs többé, és... hiányzik neki.
Most nem tudok mit mondani...


Nagyon fog hiányozni :'(

Lora Swan naplója 23. fejezet

SAJNÁLOM, SAJNÁLOM, SAJNÁLOM!!! De nekem is nyár van, és ide-oda járkálok szüntelen. Ma délután dobtuk össze ezt a fejit, EVELYNNEL, akinek NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM A SOK SEGÍTSÉGET, ÉS AZT HOGY ÖSZTÖKÉLT, HOGY ÍRJAK MÁR VÉGRE :D Jó olvasást, a kommentár határ ezúttal 10, mivel 41 rendszeres olvasóm van. Szóval szerintem a 10 nem egy nagy kérés. Jól esnének a visszajelzések, akár pozitív akár negatív. Köszönöm, és jó olvasást.


Három napja úton voltunk, és már nagyon unatkoztam... hol lehet már Edward??? Miközben ezen gondolkodtam a hajó szélébe kapaszkodva kémleltem az eget. Vihar közeledett. Az óceán tombolt, egyre nagyobb hullámokat előcsalogatva magából. Nagyot szusszantottam, majd visszamentem a többiekhez, de Edwardnak még mindig hűlt helye volt. Esme látta rajtam hogy aggódom, de nem szólt semmit, csak magához ölelt. Megadóan bújtam hozzá, arcomat elrejtve hajába, ám hamar visszahőköltem, mikor megláttam Edwardot, valami kis szőkével hetyegni.. Egyből dühbe gurultam. Hogy képzeli ezt? Várta volna meg, amíg vissza kimegyek, vagy nem tudom... Nagyon dühös voltam, és ezt ő is látta rajtam, de csak mosolygott. Holnapra nem lesz feje, ezt megígérhetem! Felmorultam, s undorodva figyeltem tovább tevékenységeit. Fintorba rándult arcom, mikor a lány keze hirtelen szerelmem mellkasára simult. Garantálom, hogy az a cafka is úgy jár mint Edward! Sőt! Őt még ma utoléri a végzete! Ajkaim vonallá préselődtek, miközben feléjük trappoltam. Elhomályosult tekintettel figyeltem tovább ezuttal a kiszemelt áldozatot. Edward mikor látta rajtam, hogy dühös vagyok, megdöbbent hirtelen, s elindult felém. Karon ragadott, majd kivonszolt a komp elejébe, ahol szabadon kidühönghettem magam, és friss levegőt szívhattam. Ez kellett most.
- Mégis hogy képzelted ezt? A barátnőd vagyok, vagyis, már nem, de eddig valami olyasmi voltam, vagy nem? Nálad a könnyű kaland kategóriába voltam sorolva? Hát köszönöm szépen Edward, menj a fenébe, oké? - csattantam fel, majd visszasétáltam a többiekhez. Nagyot sóhajtottam, próbáltam lenyugtatni magam, de ez sehogysem sikerült. Jasper és Alice közé telepedtem le, hátha ők le tudnak nyugtatni, de ők sem voltak valami eredményesek. Jasper a fülembe suttogott :
- Nyugalom kislány, semmi gond nem lesz! - mormolta
Aztán mint egy kisgyerekből, kirobbant belőlem a zokogás. Jasper nyakába borultam, és eláztattam a pulcsiját. Éreztem, ahogyan átalakulok az emberi önmagammá, ezáltal fázni kezdtem, Rm adta a pulcsiját, majd felém nyújtott egy doboz cigit. Mosolyogva fogadtam el, majd elmentem a komp hátuljába Alice társaságában. Idegesen próbáltam kivenni egy szál cigit a dobozából, de annyira reszkettek a kezeim, hogy sehogy sem sikerült. Így végül Alice szedett ki egyet, mire hálásan pislantottam felé. Rágyújtottam, aztán éreztem, ahogyan a nyugtató méreg lassan átjárja a tüdőmet. Jó érzés volt, szerettem dohányozni. Vámpírként nem éreztem az ízét, de nem is volt gond. Jólesett, és ez volt a fontos.
- Jobban érzed magad valamennyivel? Jó, tudom, ez hülye kérdés, de friss levegő, meg cigi... Jobban vagy Lora?-kérdezősködött Alice aggódva. Némán bólintottam, mire elmosolyodott.- Hidd el, estére már ugyanolyanok lesztek mint az elején - mosolygott jóságosan. Megrémisztett ez a mosoly. Mire készül??-tanakodtam, mikor két hideg kar kulcsolódott derekam köré
- Szia Emmett! - mosolyodtam el halványan.
- Na mizujs kicsilány? Hogy vagy?
- Ez egy buta kérdés. Te nem így érzed? - szippantottam egyet a maradék cigarettámból.
- Ez egy totálisan általános kérdés, amiben a hogyléteed felől érdeklődök. Te nem így érzed?
- Én nem így érzem. - fordultam meg hirtelen, és Emmett sötétbarna szemébe néztem. - Vadásznod kéne.
- Neked is.
Oldalra döntöttem fejem, s úgy néztem pár percig Emmettet, majd megadóan bólintottam, miszerint elmegyünk vadászni. Elnyomtam a cigimet, majd befelé vettük az irány. Emmett végig fogta a kezem, ami meglepett. Rose megint pattogni fog. Még bent sem engedte el, és a kávé-automata felé írányított. Kérdően néztem rá.
- Nem is vagyok álmos - folytottam el egy ásítást.
- De, az vagy. Úgyhogy muszáj. Amúgy nem jöhetsz velem maci vadászatra. Kész.
- Akkor egy dupla feketét, extra cukorral. Köszi... -sétáltam visszafelé díszes társaságunkhoz, majd Rose mellett foglaltam helyet.
- Nem haragszol, ugye?
- Dehogy is! - mosolygott. - Emmett Alice-el is ezt csinálta, mikor hajbakaptak Jasperrel, szóval már megszoktam. Amúgy valamennyire jobban érzed magad?
- Fogjuk rá.
Amint ezt kimondtam, Emmett is megérkezett, és kezembe nyomta a gőzőlgő löttyöt. Lehajtottam a kávét, amikor senki sem látta. Égette a torkomat, de nem zavart.
- Mehetünk csajszi?
- Hát persze! - fogadtam el felém nyújtott kezét, majd felsegített, és kiléptünk az ajtón, a hidegbe. Éppen ugrottunk volna be a vízbe, mikor egy erős kar megfogta a vállamat.
- Hova mentek? - kérdezte Edward
- Semmi közöd hozzá - szűrtem fogaim között
- Egy laza pásztorórácskát ejtünk meg a hölggyel. Ezt akartad hallani tesó? - kelt a védelmemre Emmett vigyorogva (vagy a vicsorgás jobb kifejezés?)
Edward felmordult, majd megfogta karom, s idegesen magam mellé rángatott
- Eressz el - téptem ki magam a kezei közül.
- Nem mész sehova!
- Azt hiszem ezt nem te döntöd el!
- A barátnőm vagy, tehát köteles vagy engedelmeskedni ! - Vagy úgy! Először megcsalsz, becsapsz, most meg azt szeretnéd, hogy éhen haljak? Kössz szépen! Amúgy meg már nem vagyok a barátnőd!
- Lora, kérlek...
- Menj a picsába Edward, úgy rohadtul őszintén. Az orrom előtt hetyegsz kis tizenéves lotyókkal, aztán még azt akarod hogy vigyorogva álljak melletted, és tegyek úgy, mintha mi sem történt volna. Ezt akarod, ugye? Hát erről marha gyorsan tegyél le, mert már nem vagyok a barátnőd, és megbántam hogy valaha is az voltam! És még iattad akartam öngyilkos lenni! Mekkora egy hülye vagyok, istenem!
- Mintha te nem egy kis tizenéves lotyó lennél...
Szavai megdöbbentettek. Szóval ő csak egy hülye lotyónak tart, akivel kedvére játszadozhat. Éreztem, ahogy újra elönt a szomorúság, s a régi könnycsepp nyomait, az újak váltották fel. Lekevertem neki egyet, de akkorát, hogy eldőlt.
- És még te piszkálod a szememből a szálkát, de olyan vak vagy, hogy nem veszed észre, hogy a tiedből egy gerenda lóg ki? Gratulálok Edward. Azt hiszem, itt el is felejthetjük egymást. Számomra mostantól nem létezel, halott vagy. - Emmett hátolról átölelt, majd visszavezetett a komp hátoljába, és a kezembe nyomta a cigit. nem emlékeztem hogy ő tette el. Na, ennek a vadászatnak is lőttek.
- Ne hara... - mondtam volna végig a haragudj szót, mire befogta a szám, és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Kibírom csajszi. Az a fontos, hogy te jól legyél.
Emmett hatalmas karjaiba zárt [ majd ő is rágyújtott, és ketten füstöltünk az éjszakában ], mire nekem ismét sírhatnékom támadt, de visszafolytottam..
- Engedd ki csajszi. - dörmögte, mire testem megrázkódott, és újannon sírni kezdtem.
Emmett nyugtatólag átkarolta a vállam, majd ő is kivett egy szál cigarettát és rágyújtott.
-Hé, te mit csinálsz? - somolyogtam
- Mérgezem a halott szervezetem. Na ügyes vagyok? - nyújtotta ki a nyelvét
- Igen, az! - nevettem fel végre, ma először
- Jó hogy végre nevetsz - mosolyodott el, mire arcomról lehalt a nevetés utolsó szikrája is.
Ismét eszembe jutottak a ma történtek, s újra lefele görbült a szám.
- Ajj, elszóltam magam, igaz? - állam alá nyúlt, majd feljebb emelte fejem.
- Fel tudlak vidítani valamivel?
- Fogsz nekem egy delfint? - kérdeztem vihogva, majd Emmett vetkőzni kezdett. - Hé, mit csinálsz?
- Fogok neked egy delfint.
Azzal beugrott a vízbe, majd eltűnt a mélykék tegnerben/óceánban
- Emmett! - kiabáltam utána, majd mikor láttam hogy nem reagál, én is vetkőzni kezdtem. _ Basszameg. - ugrottam egy tökéletes fejest, majd Emmettet keresgéltem a víz alatt. Egy cápával játtszadozott, amire akaratlanul is vihogni kezdtem, mire észrevett. Próbáltam felfelé evezni, ami sikertelennek bizonyult. Emmett felé integettem, mire visszaintegetett, és visszafordult Cá-Petihez. Lassan elájultam, majd megéreztem, ahogyan egy erős kar kifelé húz. Az ellenállhatatlan friss levegő megcsapott, majd megéreztem, hogy valaki a tüdőmből pumpálja ki a vizet. Köhögni kezdtem, aztán megláttam Carlisle angyali arcát, ahogyan az életemért küzd.
- Lora! annyira megijesztettél! Mi történt? - nézett rám kétségbeesett arccal
- Emmett delfint fog - vigyorodam el bután, majd magához ölelt a megnyugtató feketeség, és álomba merültem. Legközelebb mikor felkeltem egy sötétített szobában találtam magam. Csak a hold fénye szűrte át néhol a függönyt, ezzel félhomályt idézve elő. Addig kémleltem a szobát, mígnem észre nem vettem Edwardot.
- Te meg mit keresel itt? - szólaltam meg rekedtes hangon, majd éreztem, ahogyan a torkom vízért kiáltozik. Edward a kezembe nyomott egy hatalmas pohár vizet, amit két másodperc alatt elfogyasztottam.
- Ne tereld a témát, mi a francot keresel itt?
- Én csak.. - egy mély levegőt vett, majd folytatta. - Bocsánatot szeretnék kérni
Érdeklődően néztem rá. Próbáltam tartani magam, de nem ment, és hirtelen kitört belőlem az éktelen hangú röhögés. Edward értetlenül figyelt rám.
- Most mint nevetsz? - felvonta egyik szemöldökét
Mikor rájöttem, hoogy min nevetek valójában, abbahagytam, és gyilkos tekintettel meredek Edwardra.
- Lora, figyelj, én komolyan nagyon sajnálom, nem akartalak megbántani..
- Hát pedig sikerült.Megbántottál? Nagyon enyhe kifejezés. Te nemm így gondolod? Várj, kitalálom. De, így gondolod. De ez édes kevés, tudod? Lecafkáztál, lejárattál az emberek előtt, ráadásul megcsaltál. Ez nekem sok, Edward, eddig is sokat tűrtem el tőled, de többet már nem tudok, sajnálom. Ennek vége. - fordítottam el tekintetem róla, jelezve már nem kérek a sajnálkozásából.
Úgy látszik, nem értette a célzást, mert közelebb jött, leült mellém, majd maga felé fordított.
- Lora... El sem tudod hinni mennyire szeretlek. Te vagy az aki megváltoztatta az életemet, Ha te nem vagy, akkor vége mindennek. Valószínüleg öngyilkos lettem volna. De jöttél te, és mindent szépnek láttam. Tudom, ez kevés, de nagyon szeretlek. Kérlek bocsáss meg...
- Ha annyira szeretnél, nem hetyegnél minden kis jöttment cafkával - néztem keményen szemeibe.
Megrémültem attól, amit bennük láttam. Láttam a dühöt, a sajnálkozást, a szeretetet, a féltést, és persze a szerelmet. De legfőképpen magamat láttam, ahogyan kisírt szemekkel, megtörten bámulom saját magamat. Visszadőltem a párnára, és csak ennyit mondtam : Hagyjuk ezt Edward, nem megy nekünk. Ha most kimennél, azt megköszönném. " És megköszönném, ha az életemből is távoznál." gondoltam, majd a befele fordultam, ne lássa, hogyan szenvedek. Nem hallottam léptek zaját, sem ajtócsapódást. Tudtam, hogy még ugyanott áll megtörten, az ajtó előtt, ahogyan én is voltam. Elnyomott az álom, bár nem tudtam nyugodtan aludni. Az agyam a napok történéseit vetítette az emlékezetembe, és minduntalan sírni kezdtem. De miért sírok? ÉS ami a legfontosabb. Kiért sírok? Tudtam pontosan kiért. Hát hogyne tudtam volna? Viszont válaszokat a többi - magamban feltett - kérdésre nem kaptam…

Update : örülnék, hogyha nem kommentárban, névtelenül kérdezősködnétek arról, hogy mikor lesz friss, arra ott a chat. A chatbe írom le mindig, hogy mikorra várjátok a frisst, és hogy kések. Csak ennyit akartam. Pár szavas kommentárt kérek szépen, engem nagyon felvidítana :) Nektek csak pár perc, nekem viszont határtalan öröm :) Köszönöm.

Lora Swan naplója 22. fejezet

-Biztos hogy összepakoltunk mindent? – kérdezte Esme, miközben Dannyt kötötte be. – Ruhák megvannak, bútorok megvannak, autók szintén, és mi is. Kell ennél több? – sorolta Alice a dolgokat, majd nagy szemekkel pislogott ránk.
- Nem hiszem. – Bújtam Edwardhoz, majd lassan végignéztem a házon. A hó kezdte belepni a fákat, a lábnyomaink még ott virítottak a szűz hóban… Hiányozni fog ez az egész. De mint tudjuk, semmi sem állandó. Edward vékony ujjait éreztem a tenyerem mellett, majd megfogtam a kezét. Emlékszem arra az estére, mikor először aludtam itt nála. Eleinte minden zajra összerezdültem, aztán csak sikerült elaludnom. Idegen volt a környezet, de csak hozzá tudtam szokni. Aztán az idegenből, az otthonom lett. És ez pont így volt jó. Emlékszem, amikor Emmett elégette a kedvenc felsőmet. Edward cuccaiban kellett parádéznom, amíg azok hárman vissza nem értek. Emléskszem azon az estén mennyire megijedted Edwardtól. Sosem láttam még úgy. Sosem hallottam még a félelmetesebbik hangját. Emlékszem, amikor együtt karácsonyoztunk. Akkor tényleg úgy éreztem, hogy van családom. Addig is volt, de ezek a tények, hogy mellettem állnak, és szeretnek, sőt befogadtak, még jobban tudatosította bennem ezt a tényt. Emlékszem, mennyire fájt, mikor itthagytak. Én, a kis gyenge ember, a legvégső megoldáshoz folyamodtam. Az öngyilkosság nem segített, és Carlisle időben rám talált. Emlékszem, mikor az új életem hajnala felvirradt… Mindent annyira újnak érzékeltem, pedig csak én változtam meg. Hozzászoktam az erőmhöz, és a vérszomjhoz, ami életem (vagyis létem) végéig kísérteni fog. Emlékszem, amikor úgy tudtuk, meghalunk. Annál intenzívebb érzést még nem éreztem. Maga az a tudat, hogy itt most vége, már magában lehangoló. Megbarátkoztunk azzal a tudattal, hogy soha többé nem láthatjuk egymást, nem érezhetjük azt, amit egymás iránt érzünk. Szerelmet, féltést, barátságot, testvéri szeretetet… túl korán barátkoztunk meg vele. Janere és Alecre esett a pillantásom. Távolabb álltak meg tőlünk, mint ahogyan azt egy családtól megszokhattuk. Annyira elesettnek tűntek. A vérszomjuk még mindig megvolt, de már elég jól uralták. Minden érzelem nélkül bámulták a házat, ami már öt hónapja az otthonuk. Majd lassan odasétáltam hozzájuk, és megöleltem őket. Már el sem tudnám képzelni az életemet nélkülük. A szívembe lopták magukat, és nem is bánom. Felix a Denaliaknál vert tanyát, és azóta Tanya valamilyen oknál fogva nincs Edwardra kattanva. Vajon miért… mosolyodtam el gondolatban. Búcsút intettünk az otthonunknak, a forksi erdő mélyén, majd bepattantunk a kocsikba, és egy szebb jövő felé vettük az irányt.

London volt az úti cél, ami nem éppen mondható a szomszéd városnak. Carlisle tervelte ki, és mivel az ötlet mindenkinek tetszett, és London eléggé esős, elfogadtuk. Az új ház, a papírok, a suli, Carlisle kórházi állása, minden el van intézve. Min hiába vagyunk eléggé előrelátóak. Az utazás nagyon unalmas, azt meg kell hagyni. Az első háromban végighallgattam az MP4-em összes számát háromszor, az ezt követő egy órában csak bámultam ki a kocsi ablakán, utána meg már nem számoltam, mennyi ideje ülünk egyhelyben. Aztán elértük a kompot, aminek az indulásáig még volt egy háromnegyed óránk. Na hogy addig mit csinálunk, az kérdéses. Edward vezetési stílusát tekintve mi értünk ki először. Utánunk érkezett be Alice, Jasper, Emmett, és Rose, majd utánuk Carlisle, Esme, és Danny. Jane és Alec velünk unatkoztak. Közös elhatározással arra a döntésre jutottunk, hogy megvárjuk itt a kompot, nem megyünk sehová. Danny is felébredt, szegény kincsem nagy álmos szemeket villantott ránk, majd megzabáltam. Új mániája, hogy fogócskáznunk, vagy bújócskáznunk kell vele. Ezzel a vágyával mindig engem és Edwardot talál meg először. Mosolyogva kergetni kezdem, mire befut Edward lábai közé, és elbújik mögötte. Leguggolok Edward elé, majd aranyos hangon panaszkodni kezdek, hogy vajon hol lehet Danny… de nem számítottam arra, hogy Emmett, mint mindig, vicces kedvében van. Drága, medve méretű bátyám előkapta a fényképezőgépét, majd elkattintott rólunk egy képet. És mi a legviccesebb az egészben? Edward slicce nyitva volt.

- Te állat! – kezdek kiabálni Emmettnek. – Normális vagy? Most azonnal töröld ki azt a rohadt képet, különben… különben… - kezdtem rázni az öklömet felé.

- Különben mi lesz hugi?

- Esküszöm beváglak az óceánba!

- Sok sikert hozzá… - fordul vissza Rose ajkai felé. Nagyon költői ez a megvilágítás. A holdfény az óceán alját világítja meg, mintha benne lubickolna… Rose és Emmett pedig ezek előterében csókolóznak.(lásd a képet a végén) Lassan, halkan, gonosz mosollyal az arcomon feléjük sétálok, majd egy jól irányzott ütéssel belököm Emmettet. Fuldokolva jön fel a víz alól, amíg én Rose felé nézel szánakozó tekintettel.

- Sajnálom. – mondom, pedig nem is gondolom úgy.

- Semmi baj. Nem csak nekem kell mindig megleckéztetnem Emmettet.

Tele szájjal rávigyorogtam, majd Emmett felé fordultam.

- Na de Rose! – hüledezett, miközben próbálta fenntartani magát a vízen.

- Hallottad mackópajtás. – vigyorogtam, majd a karom nyújtottam felé. Szinte abban a minutumban vissza is rántottam. – Még mit nem! Még engem is berántasz. Amúgy sem bírlak el – mondtam a lézengő emberek miatt.

- Majd én kihúzlak – lépett mellém Carlisle, majd Emmett felé nyújtotta segítő, és életmentő jobbját.

- Ha úszni akarsz egyet… - léptem arrébb, majd feltartottam a kezem. Emmett rendes volt, és nem rántotta be Carlisle-t a vízbe. Bezzeg ha én lettem volna a helyében… Brrrr, inkább bele sem gondolok… amíg Emmet lassan átöltözött, addig én helyet foglaltam Edward ölében, Danny meg az enyémben, egészen addig, amíg a csöppség el nem szundikált. Akkor átadtam Esmenek, majd Edward nyakába fúrtam a fejem, amíg ő a hátam simogatta.

- Mit nem adhatnék, ha egy napig még ember lennél… - szólt halkan.

- Miért?

- Feküdhetnél a karjaimban, amíg el nem alszol. Éjszakákon át hallgatnám a szívverésedet, azt a nyugodt egyenletes dallamot, amely régen bearanyozta az estéimet, amiket veled töltöttem. Hallgathatnám a csendes lélegzetvételeidet. Érezhetném a véred illatát, amely oly csábító, fájdalmas, de ugyanakkor tökéletes is. Bármit megadnék ezekért.

Felálltam az öléből, majd semleges tekintettel néztem rá. Megcsókoltam, majd távolabb léptem tőle két lépést. Erősen koncentráltam az emberi mivoltomra, Majd éreztem, ahogyan a vér folyni kezd az ereimben, a szívem meglódul, és a tüdőm is levegőért kiált. A bőröm kapott egy kis színt, és a szemem csillogni kezdett. Éreztem, ahogyan a testhőmérsékletem egyre feljebb emelkedik. Edward óvatosan magához ölelt, és ragyogó szemekkel nézett rám.

- Mióta tudsz te ilyet?

- Pár hónapja gyakorlom. Alec hívta fel rá a figyelmem, hogyha már alakot tudok váltani, akkor hátha ezt is meg tudom csinálni. És sikerült. De perpillanat csak maximum 5 óráig megy. Kipróbáltuk. De rajta vagyok, hogy tovább bírjam.

Edward olyan szenvedélyesen csókolt meg, mint eddig soha.

- És öt óra múlva megint normál vámpír leszel?

- Most sem vagyok teljesen ember. Körülbelül olyan látványt nyújthatok, mint egy vámpír-emberi utód. Kemény vagyok, erősebb, mint az emberek, de ugyanakkor sebezhető, és fáradékony – nyomtam el az utolsó szónál egy ásítást. Edward boldog mosollyal figyelte, ahogyan kiveszek egy takarót a hátsó ülésről, betekerem magam, és visszaülök az ölébe, és a vállára döntöm a fejem.

- Ez nagyon hiányzik, ugye tudod?- kérdeztem elnyomva a testem egyik újabb figyelmeztetését, hogy fáradt vagyok.

- Mi? Hogy álmos legyél, vagy, hogy az ölemben ülj?

- Hiányzik az a sok érzés. Emberként minden más. Gyengítve kapom azt az adagot, amiből vámpírként már túl sok van. Érzem a jeges hideget, a perzselő meleget, a langyos szellőt a bőrömön, a vízcseppeket, amik lemennek a torkomon, a szívdobbanásokat, ami eleinte olyan ürességet okozott, hogy azt hittem beleőrülök. Érzem, hogy más vagy mint én. Érzem, hogy nem vagyunk ugyanolyanok. És persze érzem az illatod, amiből az elején nem volt elég.

Edward gyöngéden csókolt, de mégis határozottan. Létem egyik legjobb csókja volt, jobbat nem is kívánhattam volna.

- Jön a komp! – kiáltott fel Jasper, majd gyorsan beszálltunk az autókba, és máris úton voltunk Anglia felé…

Blogtalálkozó! :)

Július 3-4. Békéscsaba.
Blogtalálkozó, Nightmare szemszögéből.

A vidám gothok, a boldog emo, és Letti
Night-more szemszögéből

Előre is leszögezem, hogy eddigi életemben soha nem nevettem még ennyit egy nap alatt. Köszönöm nektek hármótoknak, csudajó volt! *ölel mindenkit*

Hosszú lesz. Elolvasni csak szülői felügyelettel! A lehetséges mellékhatásokért felelősséget nem vállalunk.

A Blogtalálkozó (Azaz mikor a feje tetejére áll a világ Békés megyében)

Reggel nyolckor Dobozra hozták hozzánk Misut, aki gyönyörű fekete szoknyában és fekete fűzőben volt, meg magassarkúban (amiről kiderült 'nagy meglepetésünkre', hogy nem sétálásra tervezték, főleg nem futásra xD). Volt tíz percünk a Békéscsabai buszt elérni (15-20 percre lakunk a buszmegállótól). Szóval nekiálltunk futni, én papucsban, Misu körömcipőben. Futás közben elszakadt a fölsőm, mely maga után vonta az olyan következményeket, minthogy össze kellett szednünk a szétgurult gyöngyöket, fognom kellett a fölsőt, hogy ne essen le, és még gyorsabban kellett sprintelnünk a buszhoz. Végül szerencsésen elértük, és jót nevettünk a szétfolyt sminkünkön... és ez csak a kezdet volt. ;D

Békéscsabán a lakásunkhoz mentünk, ahol Lettit vártuk. A gáz csak az volt, hogy nem találtak el hozzánk. Telefonos konzultálásunk sikertelensége után inkább a buszpályaudvarra mentünk elé. Letti meglátott minket, és már levegőt venni sem volt időm, mert rohant felém és hatalmas lendülettel belémrepült, úgy ölelt, hogy majdnem elvágódtunk. xD

Én előadtam a jó kislányt, aki sosem hord feketét, mindig copfban van a haja és a végletekig udvarias (a vége még igaz is ;)). A szülei máris bizalmasabbak voltak, és a lelkemre kötötték, hogy vigyázzak rá, ne igyunk és másnap tegyem fel a buszra. (A nagyjának eleget is tettem. :D)

Hármasban mentünk fel a lakásunkra, ahol nekiálltunk készülődni (ami valahogy egész 2 és fél órásra húzódott xD nem hiába vagyunk csajok). Folyamatosan nevettünk, mindig volt téma (megbeszéltük, hogy hogyan hívják a plüsseinket és barbie babáinkat *röhög* de az titok). A lányok rávettek, hogy hastáncoljak nekik, utána Misu is rázott velem egy kicsit. :D Sminkeltünk, öltözködtünk, közben Meti hívogatott minket, hogy mikor leszünk kész. Végül elénk jött a lánc-nélküli bringájával. Lementünk és indult a nagy marhulás.

Először is elárulom egyikőnk sem tud közlekedni, főleg Meti nem, akit mindig le kellett parancsoljak az út szélére, hogy ne üssék el lehetőség szerint.

A jégkásáshoz vettük az irányt, tekintve, hogy hatszáz fok volt... árnyékban. Lecsücsültünk meginni a fincsi hókristályt, közben azon röhögtünk, hogy minket bámultak, mert mindenki feketében stb. Mondjuk Metin először sárga póló volt, és rászállt a nacijára egy sárga katica, és nevettünk, mert össze voltak öltözve. :D A jégkásáját mindenki meghagyta, csak én nem, végül a maradékokat is én fogyasztottam el. Az agyam erre úgy reagált, mint az itthoni gépem az MSN-re, lefagyott. -.-" Szóval a maradék eszem is elment. :D

Ezek után céléba vettük a Csaba Centert (ami egy nagy pláza), és azon belül is a mosdót. Meti pólót cserélt. Én azonnal letámadtam a hatalmas tükröt. Felpróbáltam Misu hálós boleróját, amiben erősen Morticia Adams-re hajaztam. Még elhülyültünk a kézszárító bigyóval, amivel Misu hajat akart szárítani, utána megindultunk volna a városba kajálni és vásárolni, de Meti kitalálta, hogy menjünk be a New Yorkerbe. Nem díjaztam annyira az ötletet, de belementem. Miért ne.

Végül Letti és Meti hamarabb kimentek az üzletből, mint én meg Misu. Mi leálltunk ruhákat és fehérneműket nézegetni, ahol is én a melltartó-bugyi-míder kavalkádban visítórohamot kaptam. Egy nő elég érdekesen bámult rám, ami engem nem igazán izgatott. xD Misu meg megszólalt: "A gondozója vagyok. *mosoly*"

Miután engem fogyatékosnak néztek, jobbnak láttuk előre menni, ahol meg ékszereket nézegettünk. Letti meg Meti is visszajött hozzánk, és a páros lány tagja észrevett egy halom szivárványszínű fűzőt. Letámadtuk a polcot, és vettünk is két párat.

Kiszabadulva a plázából fel is kötöztük karkötőnek a fűzőket, és ezek után jöhettek a melegekhez fűződő viccek és baromkodások...

Mi melegvédők voltunk, kezünkön a melegzászlóval. Meti szegény egyedüli srácként ki lett nevezve melegnek (a mi megfogalmazásunkban: búzának). Ehhez a témához még rengeteg dolog tartozik, de szeretném tartani az időrendi sorrendet, így később mesélem el őket. :P

Misu ajánlására elmentünk a Halcentrum nevű étterembe enni. Letti és Meti hawaii pizzát rendeltek, Misu és én pedig rákosat. Leültünk négyen egy nyolcszemélyes asztalhoz (csak, hogy idegesítsük a népet), és csöndben (ahha, persze, 'csöndben') vártuk a kaját. Amíg mi hülyére röhögtük magunkat, fotózkodtunk és csevegtünk, addig próbálták a tudtunkra adni, hogy Lettiék nem adták oda a jegyüket. A vicc az az egészben, hogy ők később adták le a jegyet, mégis hamarabb kaptak ebédet, mint mi. xD Háromnegyed órát vártunk a rákos pizzára. Én azzal hülyéskedtem, hogy még biztos most mentek el kifogni a rákokat. Meti meg fél óra elteltével megszólalt: "Lehet már hajón vannak a rákok." Erre mindenkiből kitört a röhögés. Közben odajött egy pincér srác megkérdezni, hogy mire várunk. Mi Misuval egyszerre: "A rákos pizzánkra." Erre a srác: "Beteg a pizzátok?" Na ezen azért kezdtem el röhögni, mert egyrészt elég gyenge poén volt, másrészt még gyengébb udvarlási próbálkozás.

Megérkezett a pizzánk, amire elmondtunk hat hallelúját. Én a pizzám felét elcseréltem hawaii-ra, hogy a többiek is megkóstolják az érdekes étket. A kajálásunk vége az lett, hogy mindenki evett mindenki tányérjáról, főleg én, mert csak én szerettem az olívabogyót, így leettem a skacok pizzájáról. Illetve leszedtem, és utána ráraktam az enyémre. Az utolsó szeletemnél jöttem rá, hogy nem használtam szószt, így arra ráöntöttem a fél bögre paradicsomszószizét, megpakoltam bogyesszal és még pár Lettitől szerzett ananásszal. Ez lett a véresgothosolívabogyósananászos pizza. *nyammi*

Misu fulladozott a röhögéstől, erre én felajánlottam, hogy hátba vágom, de valamiért nem akarta... *fütyörészik*. Utána azzal hülyéskedtünk, hogy ha hátba öklöztem volna, akkor a torkára akadt kis rák Letti nyakában kötött volna ki.

A nagy vidulásból jött az, hogy mi rácáfolunk a mindig melankolikus gothokra, mi vidám gothok vagyunk. Meti az emos frizujával boldog emo lett, Letti meg Letti. :D Szerintem meg HappyHippy. ♥

Végeztünk az össze pizzával, és nem tudtuk ott kell-e hagyni a tányérokat, vagy nem. Én arra szavaztam, hogy hagyjuk ott és mindent összekapva vegyük fel a nyúlcipőt. Már akartam mondani, hogy vigyázz, kész tűz, rajt... de akkor Misu szólt a pincérnek. Pedig én úgy futni akartam.:D Felálltunk, otthagyva a tálcákat mindenestül és beraktuk a helyére a székeket (amiből kiderült számomra, hogy túl nehezek ahhoz, hogy ellopjak belőle, pedig tetszettek, régikorifaragásos-szépkárpitos székek).

Az étterem előtt még fényképezkedtünk meg hülyéskedtünk, közben kezdett beborulni. Durva nagy dörgés volt. O_O Ezzel nem törődve, Metit folyamatosan búzázva elindultunk fagyizni. A fagyizó melletti szökőkúthoz telepedtünk le először, hogy pihenjünk kicsit, meg emészteni sem ártott, mert nem volt hely a fagyinak.

Ott járkáltunk, csupa vizesek lettünk, nevetgéltünk, fényképezés sem maradt el. Közben két öreg papa minket bámult folyamatosan, de főleg Metit (na jó lehet nem, de úgy viccesebben hangzott, mert a kis búza meg a pedofil bácsikák... hát nem aranyos?).

A nap fénypontja az volt, mikor egy kutyus odaszaladt hozzánk, mi megsimogattuk, Ő meg fogta magát, letámadta Metit és megerőszakolta a lábát (a kutyus kan volt). xD Ezek után le sem moshatta magáról, hogy a kutymuty azért ment rá, mert megérezte rajta, hogy búza. Bár lehet felismerte a szivárványos karkötőt (amit Meti utána övnek hordott). Onnantól kezdve Metiben kutyafóbia alakult ki a kanok felé, ha meglátott egyet, próbált köddé válni. Félt, hogy a kis lábtörlők megk*félik a bokáját. :D

A fagyizásnál nem maradhattak el az érdekes megjegyzések. Mindenki mondta, hogy nem azt az ízt kapták alulra, amit kértek. Én meg megszólaltam: "Nekem mindegy mit rak alulra." Persze, hogy félre lett értve. :D Utána leettem magam fagyival, szegény fűzőm. Lett ott is pár kép, aminek majd jó kis képaláírást gyártok.

A Centerhez visszatérve kiszabadítottuk Meti bringáját, amit egy szoborhoz zárt le a kismillió tároló helyett. xD

Nagy fáradalmaink kipihenésére letelepedtünk egy parkban. Én lecsüccsentem, Misu meg lefeküdt az ölembe. Így lettünk mi a hajléktalan gothok. :D Közben Meti talált olyan füvet, ami hasonlított a búzára. Na itt sem maradhattak el a poénok. De már igencsak időben voltunk, vásárolnunk kellett a Tesco-ban, amihez szükség volt egy kedves ismerősöm segítségére, akiért el kellett mennünk. Szóval összekaptuk magunkat és elindultunk.

Megláttam egy bokacirkáló kutyust. Meg akartam simogatni, de előtte azért megkérdeztem, hogy harap-e. A gazdi azt mondta nem. Én megközelítettem az ebet, erre az olyan éktelen ugatásban és vicsorgásban tört ki, hogy kezdtem félteni a nyaki ütőeremet. xD A kis görcs ugrált össze vissza. Kikerültem és elszaladtam. LoL

Megérkeztünk a haverom házához, nevezetesen B.Y.CS.-hez. Akivel finoman közöltem, hogy eljön velünk és vesz nekünk piát, mert nekem akkor sem adják oda, ha kilencvenéves néninek álcázom magam. Ő készségesen elkísért, útközben pedig feltaláltuk a Tesco Gazdaságos Síkosítót: Nyál.

A Tesco-ban a lányok leültek a földre, amíg a fiúk nézelődtek. Én raliztam a kocsival, meg felpattantam rá és gurultam. Pózoltunk Vanish-el. Hat éves kor alattiaknak való napszemcsiket próbáltunk, és hasonlók. :D Bevásároltunk (kállinká :D és paradicsomlé, meg sok édesség).

Visszafele elkapott minket az eső. De annyira nem zavart. Hazakísértük Bycset és az öccsét, majd fel a lakásra, ahol mamám lefoglalta Metit beszélgetni, akit merő jószívűségből megmentettem később. :D Néztünk egy buszt, beszélgettünk, majd ki a pályaudvarra.

A buszon dumcsiztunk, mikor Letti meg Meti hallgatózni akartak, akkor meg elhallgattunk. :D Kiértünk Dobozra, ahol hullafáradtan elballagtunk hozzánk. Volt négy fehér pólónk, amit azért vettünk, hogy dedikáljuk meg összefirkáljuk, ez meg is történt. Jó kis lezárása volt a napnak (vagyis egy részének). Sajnos Misut hazavitte az apukája. De mindenképp összefutok majd vele, mert itt felejtette a boleróját. ;)

Innentől kezdődött a szalonnasütéses program : Misuért megjött az apuja, én kitaláltam, hogy üssük le lapáttal, és rakjuk be a fészerbe, de csak nekem tetszett az ötlet. A könyörgésünk nem ért semmit.
Beletelt kis időbe, mire kihevertük, hogy Misut elvitték. Szomorkodtunk picit(nagyon). :(
Utána nagy nehezen rávettük magunkat, hogy elkezdjünk készülődni a szalonnasütéshez. Kiosztottam a feladatokat, zöldséget vágtunk pucoltunk, szalonnát vágtunk, meg kolbászt, pakoltuk a poharakat. Letti a kis alkesz meg szorongatta a Kalinkáját. xD
Koromsötét volt, mire odajutottunk, hogy tüzet gyújtsunk, csakhogy eltűnt az én kis szalonnasütőhelyem, mert anyuék eldobálták a téglákat, mikor füvet nyírtak. -.-" Így fél óra csak azzal telt el, hogy téglát kerestünk a koromsötét hátsóudvarban. Közben Meti ugratott a békákkal, melynek következményeképp leordítottam a fejét.
Találtak a skacok (húgom és húgom barátnője + Meti) betondarabokat, amiből fasza kis helyet építettünk, közben szereztünk fát meg papírt.
A tűzgyújtással vagy egy óráig szenvedtünk. xD utána nevelőapum jött segíteni. :D És voilá, lett tűz.
Sütöttünk sok szalonnát, vagyis inkább én :D ittunk Bloody Mary-t, meg mindenféle vodkás piát. Én annyit kajáltam, mint egyébként egy hét alatt. Közben ment a sztorizgatás (főleg Letti mesélt :D) meg a hülyülés. Mi Metivel píroztunk egy csomót, újságokat gyújtottunk meg, gallyakat meg szalonnát égettünk (ami nagyon faszául égett, csöpögött róla az égő zsír O_O). Meti véletlen nyakon szúrt nyárssal (biztos magának akarja a blogot *höhö*), még időben kővé dermedtem, hogy ne szúródjon a nyakamba. Jó, persze véletlen volt, de akkor is. xD Sütött a vége, egyből megéreztem.
Találtunk egy bazinagy pókot, meg egy még nagyobb meztelencsigát (amit Metivel megégettünk - szegényke:/). Egy csomószor visítoztunk, mert majdnem kigyulladtunk a szállingózó-izzó pernyétől. :D
Rám lett ragasztva a Night-more , éjszakai cigány név, húgom barátnője által. Áhh, szakadtam rajta. Lettinek kiesett a lencse a szemcsijéből, de akkora vérprofik voltunk, hogy megszereltük. :D A végére eléggé fáztunk. Úgy döntöttünk bemegyünk hunyni egyet. A tüzet a következőképp oltottuk el: Meti locsolta kispohárból én meg köpködtem kólával meg öntöttem rá mindenféle alkoholt. xD Kicsit kész voltunk már. Utána simán csak leköptük. Szépen, nőiesen olyat csuláztam mint Jack a Titanicban.
Én takarítottam meg rendezkedtem, a többiek már be voltak punnyadva. Mindenkit ágyba dugtam és elég hamar elaludtunk. Reggel nagyjából egyszerre kelt a társaság (Letti utoljára).Öcsim garantálta a hangzavart, így nem is tudtunk volna tovább aludni. Egész reggel azt hallgattuk, hogy: Anyaaaaaa, segíítsél, apaaaaa segítsél, apuuus, anyaaa, apaaaa... ésatöbbi.
Fürödtünk (amíg én fürödtem, addig Meti trükkökre tanította Zigit, meg nőt verni-.-") és mentünk a buszhoz.
A buszon is dumáltam valami olyat, hogy valakinek levágom a mellét (ez amolyan fenyegetés lett nálam xD), és egy néni nagy ijedt szemekkel nézett rám. :D Bevásároltunk még a Pennyben, utána go a Budapesti járathoz. Könnyes búcsút vettünk Lettitől (összevissza ölelgettük), megvártuk míg elmegy a busza és kb. ennyi. Utána mi még Metivel baromkodtunk pár órát.
Mi fogjuk üzemeltetni a Tesco Gazdaságos Síkosító gyárat, ahol kis kínai munkások fogják teleköpködi az üvegeket.
Meg lesz Goth Síkosító is, ami vérből lesz, és jár majd mellé egy pióca is véralvadásgátlónak.

A nap legtöbbet elhangzott szava a búza volt, meg a búúúúúú xD. A legtöbbet elhangzó mondat az én számból (ha nagyon bámultak vagy beszóltak): Levágjam a melled? -vagy- Levágom a melled!

Volt sok nagyölelés, aranyos beszólások, Nightmare-féle 'majd én megtanítom Metit viselkedni' parancsolgatás. :D Ami a csövön kifér. Szegény Misu egész nap hol cipőben, hol mezítláb sétált. :D Letti elfáradt, ahogy én is. Meti fárasztott minket, de annyira ki voltunk már, hogy minden vicces volt. xP

Letti kiegészítése :

báááááááááááááááááááá^^
annyit teszek hozzá, hogy gecire unalmas volt a busz út hazafelé.
kecskemétig állnom kellett, mert addig ölelgettetek, hogy nem volt helyem. ez kb. két órát jelentett. aztáán kecskemétnél megálltunk pihenni. mi volt ez első? előkaptam a drága kékbondot, és elszívtam 2 szálat:D meg telefonáltam, és mosolyogtam, hogy milyen jó is volt. utána visszaszálltam, és egy tök kedves néni mosolygott rám. na mondom magamban mibaja ennek... aztán megszólít, hogy mellette van egy ülőhely, és hogy nem-e csüccsenek le. kapva kaptam az alkalmon, és lehuppantam mellé. nagyon aranyos volt megkérdezte honnan jövök hová megyek, stb. hozzáteszem majdnem sírógörcsöt kaptam mikor integettem nektek. legközelebb egy hétre jövök :D aztán majd ha más nem lesz felmegyünk BYCShez hülyülni (igen, mi így hívjuk az anális közösülést xD)
Dávid keze olyan jó meleg volt a nyirkos-hideg-vizes bőrömön, olyan jól esett... *-*
apuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuus(L) olyan ari volt :D
na meg BYCS is.
Bycs : kint van a bugyid (cicanadrág volt rajtam, és eléggé átlátszó)
Letti : nembaj, egyszer élünk.
*BYCS lehúzza a felsőjét térdig, de nem veszi észre h Letti melltartója már kintvan. Letti felrántja a felsőjét, ezáltal a fél teszkó látja a bugyiját, majd elpirul, óvatosan lehúzza a felsőjét, incselkedve BYCSre néz, majd azt suttogja : nana!*
az is jó volt, amikor BYCS szúnyogirtót keresett, és mi megálltunk a vanish mellett. jön be a nénike a sorra, meglát minket, aztán megtorpan. óvatosan elnéz Dávid és Meti között, majd besprintel a mosóporokhoz, és kétszer ilyen gyorsan ki.
amúgy az egész társaság totál színtelen volt, B. és Misu totál feketében nyomta, Metin mintás póló volt, rajtam cicás top, meg mintás balerina, BYCSen szürke póló, a többi meg fekete cucc, egyedül Dávid világított a kék pólójával, meg a piros cipőjével. Dáviddal azon veszedektünk, hogy kinek jobb a segge, és mögöttünk Meti meg Misu poénkodott, hogy milyen hülyék vagyunk. de mi azt hittük, hogy arról beszélnek, kinek jobb a segge. és am sztm tényleg arról beszéltek, mert hallottam h meti mondja, h lettinek jobb :D
szépen nőiesen úgy köptem ki a rágómat, hogy fél méter repült... xD
nagyon jó volt.
több ilyet.

aki az eredeti beszámolót, kommenteket stb. akarja megtekinteni, az itt megteheti :)

Képek :

Meti Angyalai :D

Táncoló Rémálom

Melegvédők és PizzaSmile

Egyesével

Kettesével

... és akkor jöttem rá, ki is volt igazán fontos ...




Fáj. Mert tudom, hogy itt, és most vége. Fáj. Kevés volt, viszont túlságosan tökéletes. Fáj. Mert tudom, év elején mást mondtam, máshogy éreztem, mint most. Nem lehet elmondani, leírni azt az érzelmi vihart, ami bennem dúl. Örülök. Nem szivatnak többé a tanárok egy-egy röpdolgozattal, és azzal, hogy vegyem le a lábam a padról, vagy hogy álljak egész órán. Szomorú vagyok. Jó csapat voltunk, jó csapat vagyunk, és jó csapat maradunk mindörökké.
Furcsa volt. Mindenki ingben, és nyakkendőben feszített. A sok év után ez volt az első furcsaság. Mindenki letört volt, fáradt, szomorú, elgyötört.

"Ugye voltál gyermek
Mi most is vagy
Lerohantak az évek
Az idő elhagy
Bámuló szemmel
Újranyíló szívvel
Játssz mindent át
Mit az élet kínált
Neked..."

Elsírtuk magunkat a képek alatt. Sírva nevettünk azon, hogy milyenek voltunk, és milyenek lettünk. Sírva nevettünk...
Elsírtuk magunkat az alsósok műsora alatt. Ők még nem tudják milyen fájdalmas tud lenni a búcsú, és milyen ha kirángatnak a megszokott környezetedből, amiben nyolc évig éltél. Ők még nem tudják....
Elsírtuk magunkat a hetedikesek műsora alatt. Ők már átérezték, milyen is lesz elballagni. Itthagyni mindent, ami valaha fontos volt neked, ami a második otthonod volt. Ők már átérzik...
Elsírtuk magunkat a beszédek alatt. Emlékeztetett minket, hogy egyformák vagyunk. Ha fáj sírunk, ha nevettető, kacagunk. Emlékeztetett minket.
Sírva énekeltünk, sírva mentünk végig az iskolában...

Ez az utolsó állomás. Hiányozni fog.
Félek. Hogy mitől, magam sem tudom. Belevetjük magunkat az ismeretlenbe, próbálunk jó szemmel tekinteni a jövőre, de nem megy. Vágyunk arra, hogy még egy kicsit gyermekek lehessünk, vágyunk a szépre, a kedves szóra, vágyunk arra hogy maradhassunk... még egy kicsit...

Most elvittetek egy darabot a szívemből, ami örökké a tiétek lesz.
Búcsúzom tőletek, soha nem feledlek el :

Jakab Erzsébet

Bezzeg Zsolt
Bogdán Eszter Boglárka
Borza Péter
Czinege Adrienn
Csukás Barbara
Göldner Zsófia
Hlavács Zoltán
Horn Krisztián
Kuti Gellért Norbert
Nagy Attila
Pinczés Alexandra
Szabó Alexandra
Szabó Nikolett
Szliva András
Tábori Vivien
Ungi Tamás
Váczi István

" Van olyan az életben, hogy nem tudjuk, mi is köt minket egy emberhez. Nem tudjuk. De érezzük, hogy jobb, ha ott van... "

ezt muszáj látni!!

hát gyerekek.... mivel nagyon beteg vagyok (agybeteg is, de ez most mellékes) ezért itthon lebzselek már három napja. ma nagyon unatkoztam, elővettem a családi fényképalbumot (ómjgáád) és mi találtam benne? ciki kiskori képeket RÓLAM!!! :D most csakazértis felrakom őket, tudjatok mivel zsarolni :D:D:Dtörölközőbajnok :D:D olyan idióta fejem van xD



de kis csúnyaság voltam :D jólvan, lehetek kb. egy hónapos??? :D:D iikszdé :D

miaaaaaaazoooootabáááááácsikezéééében??????:D

tooooooorttttaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa :D:D:D
pápápápá^^
azt mondják, itt nagyon cuki vagyok... :D kutyapapucs, és kutyás póló azért kicsit odavág :D:D sexy vagyok :D:D najó, durva kép lett, valljuk be xDxD


ezt muszáj volt megosztani :D:D
pussztantás, fent a friss, már csak 7 komment :P :D

Lora Swan naplója 21. fejezet

Már nem féltem. Nézhetnek hülyének, őrültnek, reménytelennek, kétségbeesettnek, de így volt. Már nem féltem. A Volturi nagyjai lassan sétáltak felénk, gondolataikba voltak mélyedve. Edward karjába kapaszodva vártam az elkerülhetetlent, de félni nem féltem. Nem azt mondom, hogy boldogan rohantam volna a halál karjaiba, inkább csak beletörődtem a gondolatba, hogy ma itt mindennek vége szakad. Nem végeztek félmunkát, gyorsak voltak, és halálosan pontosak. Edward szerelmének a tudatával merültem bele az égető végzetembe. Ordítani tudtam volna, jajveszékelni, de hiába lett volna minden. Tudtuk, hogy nem nyerhetünk, még ellenük se. Tudtuk, és beletörődtünk. Nekünk jó volt ez így. Nekem jó volt ez így. A családommal halok meg, a szerelmemmel. Mindennel, ami fontos. Már nem függtem semmitől, nem reménykedtem, nem gondolkodtam, nem akartam többet. Szabad voltam…

Történhetett volna így is.*

Régóta tudtam azt a tényt, miszerint mindenki tart valahová a világban. Van, aki a szerelmet keresi, van, aki a családot, van, aki a boldogságot, és van, aki csak utazik… a saját utunkat járjuk, mi alakítjuk az életünket, szeretünk és szenvedünk kifulladásig… mindenki tart valahova, csak még nem tudja pontosan hová is. Mindenki fél a holnaptól, akármennyire is bátornak mutatja magát… Akármi megtörténhet, akármikor, és akárkivel… most, ebben a pillanatban is… emberek halnak meg, emberek születnek újra, szerelmek, kapcsolatok kezdődnek, és végződnek, az emberek sírnak, és nevetnek… a körforgás állandó, a világ nem változik. Az érzések betöltik az életet, ezek tesznek emberivé minket. Néha az érzelmeink vezérelnek minket, amit aztán irtózatosan megbánunk. Vannak jobb napok, vannak rosszabbak, de a halál szélén állva, fél lábbal a végtelen világmindenség sírjában nem az érzelmeinkkel törődünk. Eljött a kivégzésünk napja…

Az idegtől sírni tudtam volna, ahogyan azok ketten őrjítő lassúsággal értek elénk. Azt hamar észrevettem, hogy ikrek. A tartásuk, a mozgásuk, az arcuk… mind egyforma volt. Carlisle, és Edward hamar rájuk köszönt, körülbelül öt méter választott el minket, és ott megálltak.

- Jane, Alec – bólintottak. Azok ketten viszont rögtön közelebb léptek.

- Carlisle, Edward. Gondolom, tudjátok, miért jöttünk.

- Essünk túl rajta gyorsan.

Jane és Alec (nem vagyok biztos benne, hogy tényleg ezt a két nevet hallottam, az idegesség rontott a hallásomon) összenéztek, majd széles mosoly terült el az arcukon.

- Csak egy hír közlése, és egy kérés miatt jöttünk. – szólalt meg a lány.

- Nem akartok… ?

- Dehogy is, hogy gondoltátok? Alice, nem láttad? – kérdezte a srác.

- Egy mukkot nem láttam, valahogy blokkoljátok ezeket.

- Nos, akkor örülni fogtok. A Volturi nincs többé.

Mindenki leesett állal, és kikerekedett szemekkel nézett rájuk. Nem akartam elhinni. Hallucinálok? Biztos nem. Hazudnak? Azt Edward látta volna. Nem tudtam semmire gondolni, csak azok a szavak visszhangoztak a fülemben. Vajon egy vámpír kaphat sokkot? Nem is ez a jó kérdés. Lassan végignéztem mindenkin. Vajon több vámpír kaphat sokkot? Mikor már túl voltam az első ledöbbeésen, ezt követte a második.

- De… de… de… ezt hogy és és és… mi??? – Kezdtem felocsúdni, hogy utána a rémülettem döbbenetbe, a döbbenetem kíváncsiságba csapjon át. – Ki által, és ti hogy-hogy éltek, és mikor, hogyan… ?

- Bocs, de először inkább én kérdezek. Te ki vagy? – Fagyos, lekezelő hangjára akaratlanul is összerezdültem, és szemlesütve közelebb bújtam Edwardhoz. Szerelmem nyugtatóan átkarolta a derekam, és egy puszit nyomott a fejem búbjára.

- Jajj, ne haragudj, rossz szokásom hogy így beszélek… Az áldozatoknál bejött – vigyorgott szégyenlősen a pici lány.

- Lora Swan, illetve már Cullen. – Léptem kicsit előrébb, és nyújtottam ki a remegő kacsómat. Jane elvigyorodott, megfogta a kezem, és közelebb rántott magához. Fura volt fagyos testéhez csapódni, hogy aztán szoros, szívet melengető ölelésbe zárjon.

- Örülök, hogy megismerhetlek, Lora.

- Hát még én. – Mosolyodtam el, és tértem vissza Edward mellé.

- Jane, elmondanád nekünk, hogy mégis mi történt, hogy a Volturinak vége?- kérdezte meg Carlisle, azt, ami már mindenki oldalát fúrta.

- Természetesen, de nem helyezhetnénk magunkat kényelembe egy kicsit meghittebb helyen?

- De, persze. Nyomás. – és futni kezdtünk a Cullan villa felé. Ennél boldogabb aligha lehettem volna, szerelmes voltam, (és végre őszintén szerethettem) élünk, és még a Volturinak is vége. Ez életem egyik legszebb napja. Majd amikor beértünk a házba, megcsapott az az ismerős, csodálatos illat. Ha egyedül lettem volna, ogy elsuttogtam volna egy „Otthon édes otthon”-t, de nem tettem. Helyettem megtette Alice, és Esme. Jane elmosolyodott a reakciónkon, majd leült az egyik kanapéra, megvárta, amíg mindenki letelepedik köré, és elkezdte a mesélést.

- A Volturi ugyebár mindig embereket ölt, s eszük ágában sem volt, hogy esetleg jó útra térjenek. Alec, Felix és én, próbáltuk jó belátásra téríteni őket, hogy lehet úgy is élni, mint ti Cullenek, és a Denali klán, hogy nem ölünk embert, és csak állati vérrel táplálkozzunk. De hevesen tiltakoztak ellene, és megtiltották nekünk, hogy ezt még egyszer szóba hozzuk. Viszont mi nem adtuk fel, és csapatot szerveztünk ellenük. Nem hitt szinte senki, abban, hogy sikerülhet legyőzni őket, ezért nem akartak csatlakozni hozzánk. Mivel csak hárman voltunk, elég kicsi volt az esélyünk ellenük, de végül sikerült. Tudom, hogy elég hihetetlenül hangzik, de sikerült feloszlatnunk a Volturit.- mindenki teljesen ledöbbent először a hírtől, majd attól, hogy hárman legyőzték, s az nincs többé.

-Nem féltek attól, hogy valaki újra teremt egy királyi családot?- kérdezte Carlisle percek múlva, mikor feldolgozta az imént hallottakat.

-Nem, mert nem hagytunk egy túlélőt sem.

-És akkor most hova mentek?- aggodalmaskodott Esme.

-Igazság szerint nincs hova mennünk.- nézett Jane Alecre.

Egy pillanatig néma csend volt, mindenki elgondolkodott. A Volturi legveszélyesebbjeit fogadjuk magunk közé? Jó útra akarnak térni, de akkor is… Aztán fogadott apám mnt derült égből a villámcsapás, így szólt :

-Nyugodtan maradhattok itt, persze csak, ha szeretnétek.

-Azt nagyon megköszönnénk.- virult fel Jane angyali arca, és mi elmosolyodtunk.

-És Felix hol van? Azt mondtátok, hogy ő is részt vett a csatában.- kérdezte Emmett.

-Egy kicsit egyedül akart lenni, tisztáznia kell magában az érzéseit. Most valahol a kanadai erdőségekben bújkál. Ne féljetek, idetalál.

- Pont ettől nem félünk – kacagott fel Emmett, és aztán mind csatakoztunk hozzá. Gyereksírás vetett véget a felhőtlen boldogságnak, és én felrohantam Dannyhez.

- Szia Prücsök! – kiáltottam fel, és óvatosan magamhoz öleltem őt. – Annyira féltem, hogy itt kell hagyjalak, de itt vagyok, és itt is leszek – mosolyodtam el, majd letettem a pelenkázó asztalra Dannyt. Gyorsan kicseréltem a pelusát, majd átöltöztettem, és levittem.

- Anyu, nézd, ki van itt – mosolyogtam, mire Esme fancsali képet vágott. – Mi, mi az?

- Eddig még sosem hívtál anyunak – hüppögte el a végét, miközben kilopta Dannyt a kezemből. Megöleltem.

- De mostantól majd úgy hívlak!

Az ikreken egy cseppet sem látszott, hogy Danny zavarná a jelenlétüket, Jane nagyokat nevetett a reakcióin, főleg mikor Esme kezét próbálta a szájába gyömöszölni. Aztán Carlisle-al közösen elvitték őket vadászni, mint a családunk újdondült két tagját. Meg kéne ünnepelni valamivel, hogy élünk, épek, és sértetlenek vagyunk. De mivel? Aztán Danny a lábamhoz kúszott, én pedig felvettem.

- Na mi az, prüntyő?

- Loja!

- Mondd, kicsi szívem.

- Szerellek téged! – terül el egy hatalmas vigyor a képén, és én meghatódom.

- Én is téged, kicsi szívem. Most mondd azt, hogy… Esme.

- Eszméé! – Danny készségesen ismételt minden nevet, amit mondtam neki.

- Edward?

- Edvád! – szerelmem megmosolyogta ezt a pici emberkét.

- Emmett?

- Emeet! - Emmett öblösen felkacagott, és átölelte Rose vállát.

- Rose?

- Róóz! – Rosalie szipogni kezdett.

- Jazz?

- Dzsezz!

- Alice?

- Elisz!

- Carlisle?

Danny értetlenül pislogott, mire mindenki kevetésben tört ki. Rántott egyet a pici vállán, majd visszatért a lábgyömöszöléshez, egészen addig, amíg Esme-ék vissza nem tértek. Szegényke már épp aludt volna, mikor felkeltettem. Danny örömmel futott a pótanyukája felé, amíg aztán az fel nem kapta, és meg nem ölelgette.

- Szerellek téged Anu! – kiáltott fel boldogan, és Esme sírni kezdett a meghatódságtól.

- Én is… én is szeretlek téged kincsem. – mosolyogta el a végét, aztán rám nézett.

„Te?” – artikulálta. Bólogatni kezdtem. „Köszönöm” mosolyodott el, mire Edward nyakába fúrtam a fejem. Jane és Alec mellénk telepedett, még mindig vérvörös szemekkel, bár már látszott rajtuk a változás.

- És most? – kérdezte Alice. – Költöznünk kéne.

- Pontosan. – mondta Rose.

- És költözünk is, vagy felesleges, még egy pár hónapig? – kérdeztem.

- Mit gondoltok, mi legyen? Ki szavaz a maradásra?

Tíz kéz emelkedett a magasba, megerősítve a maradást – habár már csak egy pár hónapig…

* besz@rtatok mi? :D:D :D